Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

HIVATALOS: visszavonul a Celtic japán klublegendája

Ugyan a japán válogatottnak is majdnem egy évtizeden át meghatározó tagja volt, mégis a skót Celtic játékosaként szerzett magának hírnevet Sunszuku Nakamura. Az irányító középpályás a minap jelentette be, hogy 44 esztendős felhagy a profi labdarúgással.

(Photo by Hiroki Watanabe/Getty Images)

Az 1978-ban született Nakamura már 2010-ben maga mögött hagyta a topfutballt. Az az évi világbajnokságot követően visszatért a japán bajnokságba, mégpedig a legendás hírű Yokohama F Marinos-ba. Pályafutását egyébként a városi rivális Yokohama FC-ben fejezi be, ezen a héten.

Nakamura európai karrierje során az olasz Reggina (2002-2005), a skót Celtic (2005-2009) és a spanyol Espanyol (2009-2010) játékosa volt. A zöld-fehéreknél több emlékezetes mérkőzést játszott még a Bajnokok Ligájában is, ahol nem egyszer csodálatos szabadrúgás-góljaival szórakoztatta a szurkolókat.

A japán kedvenc így nyilatkozott saját közleményében:

„Úgy döntöttem, hogy a szezon után visszavonulok. Negyven éve, hogy az óvodában elkezdtem labdába rúgni. Először azért kezdtem el focizni, mert élveztem. A futball lett a hivatásom, és huszonhat évet tölthettem el profi labdarúgóként. Hosszú pályafutásom során sok félelmet és kudarcot éltem át, de mindig volt valaki, aki támogatott és előrelökött. A csapattársaknak, akik mellettem harcoltak, a menedzsereknek és az edzőknek, akik tanácsot adtak nekem, az orvosoknak, akik kezelték és ellátták a sérüléseimet, azoknak, akik részt vettek a klubokban, és az embereknek, akik mindig is szurkoltak nekem. Köszönet minden szurkolónak és támogatónak.”

– búcsúzott, Nakamura.

A Yokohama FC egy körrel az idény vége előtt már bebiztosította második helyét a J-League 2 táblázatán, így a klub jövőre ismét az első osztályban szerepel.