Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Xhaka gólja döntött, az Arsenal otthon tartotta a 3 pontot a PSV ellen! – videóval

Ma este pótolták be az Európa-liga 2. játéknapjáról elhalasztott Arsenal – PSV Eindhoven mérkőzést az A-jelű kvartettben. A találkozó komoly téttel bírt az „Ágyúsok” számára, hiszen egy győzelemmel lényegében biztossá tehették a csoportelsőségüket.

(Photo by Rob Newell – CameraSport via Getty Images)

Már az első percektől kezdve magához ragadta a kezdeményezést az Arsenal gárdája, amely a félidő jelentős részében saját kapuja elé szegezte a PSV-t. Az „Ágyúsok” első veszélyes kísérletére a 12. percig kellett várni, ekkor Jesus lekészített labdáját Xhaka küldhette kapura, de a svájci lövése végül jócskán elkerülte a kaput. A következő lehetőség a 20. percben érkezett, amikor Jesus egy távolabbi lövéssel próbálkozott, de ez kevéssel elsuhant Benitez kapuja mellett. A holland csapat egyetlen feljegyezhető próbálkozást alakított ki az első 45 percben, amikor Xavi Simons indult meg a hazaiak kapuja felé, majd felismerte, hogy Turner kissé kinn ál a kapujából, ám a lövése jócskán a kapu felett hagyta el a játékteret. A szünet előtt még Fabio Vieira szabadrúgása okozott riadalmat, de a portugál tekerése elszállt Benitez portája mellett.

A második játékrészben sem változott érdemben a játék képe, az Arsenal tudta érvényesíteni az akaratát. A hollandok masszív védelmén viszont csak ritkán tudtak átjutni a hazai támadók. Ennek ellenére a 61. percben Jesus került közel ahhoz, hogy megszerezze a vezetést, de a lövését nagy bravúrral védeni tudta Benitez. A 67. minutumban Nketiah lövése okozott riadalmat egy szóló után, de a próbálkozása végül elszállt a kapu mellett. A 70. percben aztán sikerült megtörnie a jeget az „Ágyúsoknak”. Egy formás akció végén Tomiyasu tette középre a labdát, amit Xhaka kapásból küldött a kapura, erre pedig már nem ért oda Benitez, 1-0! A vezetés megszerzését követően sem adta át a kezdeményezést az Arsenal, amit jól mutatott, hogy a 79. percben Beniteznek előbb Martinelli, majd Saka lövését kellett védenie. A 83. minutumban ismét az argentin hálóőr bravúrjára volt szükség, ekkor Saka közeli lövését kellett lábbal hárítania. Ezt követően az Arsenal szépen lemenedzselte az utolsó perceket, a PSV pedig nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani, így teljesen megérdemelt győzelmet arattak a londoniak, akik kiharcolták a továbbjutást, és lényegében bebiztosították a csoportelsőségüket a kvartettben.

Arsenal – PSV Eindhoven 1-0 (0-0)
Helyszín:
Emirates Stadion Vezette: A. Hernandez
Gólszerző:
Xhaka (70.) ill.-
Sárga lapok: Xhaka (45+1.), Tierney (88.), Ödegaard (88.) ill. Gutierrez (56.)
Kiállítás: -ill.-

Arsenal: Turner – Tierney, Gabriel, Holding, Tomiyasu (White 76.) – Vieira (Ödegaard 67.), Lokonga (Partey 67.), Xhaka, Saka (Nelson 85.) – Nketiah, Jesus (Martinelli 76.) Vezetőedző: Mikel Arteta

PSV Eindhoven: Benitez – Max (Teze 66.), Obispo, Ramalho, Mwene – Gutierrez, Sangaré, Gakpo, Veerman (de Jong 78.), Simons (Ledezma 90+1.) – Til (Madueke 66.) Vezetőedző: Ruud van Nistelrooy

A mérkőzés összefoglalója:

Az A-csoport aktuális állása:


Standings provided by Sofascore