Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: „Messi egy zseni” – Galtier

Az Ajaccio elleni siker után a Paris Saint-Germain vezetőedzője, Christophe Galtier nagyon nagy örömmel nyilatkozott a sajtónak. Az eltiltott Neymar nélkül ment a szekere a fővárosiaknak: Mbappé duplázott, Leo Messi pedig a gólja mellett a mezőny egyik legjobbja volt.

(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)

Az újonc Ajaccio ugyan nemrég megverte a Marseille-t is, ám a kiesés ellen küzdő kiscsapat nem volt méltó ellenfele a Paris Saint-Germainnek. A francia sztárgárda nagyon simán nyert Korzikán, és az sem akasztotta meg, hogy a nyáron kinevezett Galtier edző új felállással próbálkozott Neymar távollétében.

A lefújás után így nyilatkozott a PSG trénere:

„Érdekes volt. Meglátjuk, hogy így kezdünk-e kedden a Maccabi Haifa ellen a Bajnokok Ligájában. A három belső középpályással ilyen a felállásunk. Lehetővé teszi számunkra, hogy jobban jelen legyünk a játék szívében, és ott legyünk a támadásokban is. Messi egyszerűen zseni. Jó volt látni, ahogy Kyliannal kommunikál, nem hiába minőségi a támadósorunk. Megváltoztattuk a játék szervezését, hogy jobban megtaláljuk őket elől.”

– dicsekedett taktikai húzásával az egyszeres bajnok Galtier.

Ahogy a francia szakember utalt rá, kedden az izraeli bajnokot fogadják hazai pályán. A PSG már egy döntetlennel is bebiztosítaná továbbjutását a legjobb tizenhat közé

A forduló menetrendje:
AC Ajaccio – Paris Saint-Germain 0-3

Szombat
17:00 Montpellier – Olympique Lyon
21:00 Olympique Marseille – RC Lens (tv: Match 4, élő)

Vasárnap
13:00 Angers – Stade Rennes (tv: Match 4, élő)
15:00 Clermont Foot – Stade Brest
15:00 Stade Reims – Auxerre
15:00 Toulouse – RC Strasbourg
15:00 Troyes – Lorient
17:05 OGC Nice – Nantes (tv: Match 4, élő)
20:45 Lille OSC – AS Monaco

A bajnokság állása:


Standings provided by Sofascore