A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A Premier League címvédője mindenképpen megakarja tartani középpályását, ezért megdupláznák a fizetését szigetországi sajtóinformációk szerint.
(Photo by Tom Flathers/Manchester City FC via Getty Images)
A Manchester City kétszeresére növelné Bernardo Silva bérezését, hogy még véletlenül se jusson eszébe a távozás lehetősége. A portugál karmester szerződése ugyan 2025-ig szól, de fizetéséről úgy gondolják, hogy nem megfelelő a rangsorban, ennek következtében azt heti 150 ezer fontról 300 ezer fontra növelnék, kontraktusát pedig két évvel toldanák meg, így 2027-ig tartozna a klub kötelékeibe.
A 28 éves támadó középpályás ezzel Kevin De Bruyne és Erling Haaland mögött a harmadik legjobban fizetett játékos lenne egy másik csapattársával karöltve, mert jelenleg Jack Grealish is 300 ezer fontot vihet haza hetente.
Silva 2017-ben csatlakozott a Manchester Cityhez az AS Monacótól 50 millió euróért cserébe, azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 267 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 50 gólt és 56 gólpasszt jegyzett.
A magyar válogatott hamarosan az országban játszik…
Ennél jobban nem igen lehet kifejezni, hogy számítanak egy fiatalra…
Többen meghatározó játékosok külföldi csapatukban…
Továbbra is vizsgálják az incidenst, és ha kell, több drukkert is kitiltanak a stadionból
A világbajnok francia középpályás lényegében hivatalossá tette a CAS döntését…
Az októberi válogatott-meccseken már pályára léphet…
Három vereséggel kezdett a DVSC kispadján…
Az új szerződése 2026 végéig szól!
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…