Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Xavi szerint 2023 a katalánok éve lesz!

A számukra már tét nélküli, Viktoria Plzen elleni Bajnok Ligája találkozó előtti sajtótájékoztatóján az optimizmusának is hangot adott az FC Barcelona trénere, Xavi, már ami jövőbeni a sikereket illeti.

“Az elmúlt évben nem voltunk nem voltunk elég jók, és ezt éreztük is. Idén viszont már más a helyzet. Minden a folyamatról szól, de ettől még el kell fogadnunk, hogy nem értük el a célunkat a Bajnokok Ligájában.” – kezdte gondolatmenetét Xavi.

“Mostantól az a célunk, hogy 2023-ban harcban legyünk a trófeákért, ott legyünk a végelszámolásnál. Meglátjuk majd mi történik, de meggyőződésem, hogy sikeresek leszünk.” – folytatta Xavi.

“Játékosként egyszer már részese voltam a Barca egyik legrosszabb periódusának, aztán érkezett Frank Rijkaard, és minden megváltozott, elkezdtünk nyerni. Amikor azt mondom, hogy egy folyamaton belül haladunk, akkor valami hasonlóra gondolok, hiszen akkoriban sem ment gyorsan a változás. Megértem azokat, akik azt mondják, túl kicsi lépésekben haladunk, hiszen mindez a BL-kieséssel alá is támasztható, még akkor is, ha talán jobb eredményeket is érdemeltünk volna. De ettől még nem hátrálunk meg: fejlődni fogunk, tanulni a hibáinkból, hiszen akkor jönni fognak a sikerek is.” – tette még hozzá Xavi.

 

Az FC Barcelona 21:00-tól lép pályára a Viktoria Plzen otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.