Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
Az olasz Inter belga klasszisa, mint arról mi is beszámoltunk, továbbra sem bevethető, Lukaku állapota pedig egyre nagyobb aggodalmat szül Belgiumban is, a hamarosan kezdődő katari világbajnokság véghajrájában.
(Photo by Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)
November 20-án útjára indul a labda Katarban, ahol Belgium először 23-án lép pályára, Kanada ellen.
A belga válogatottnál pedig egyre nagyobb kérdés, hogy vajon Romelu Lukaku ott lehet e a világbajnokság rajtján, sőt egyáltalán nevezheti-e Roberto Martinez szövetségi kapitány a tornára.
A belgák csapatorvosa, Kristof Sas szerint egyelőre (még) nem kell aggódni a csatár állapota felől, hiszen a doktor ‘nagy csapás helyett inkább egy kisebb visszalépésről’ beszélt Lukaku kapcsán.
“Én még nem látom, hogy feszegetnünk kellene azt a kérdést, hogy Lukaku ott lehet-e a világbajnokságon… Sajnos megint megsérült, ami egyelőre még csupán egy kisebb visszalépés a számára; az Internek; vagy a belga válogatottnak. Jelenleg optimista vagyok a felépülését illetően.” – idézi a válogatott orvosát a belga HLN című lap, majd felidézte Roberto Maritnez, egy a múlt héten adott nyilatkozatát arról, hogy a szövetségi kapitány amíg lehet, vár Lukakura.
“Courtois, De Bruyne és Lukaku azok a futballisták, akiket nem lehet helyettesíteni csak úgy. Ha valamelyikük nem játszik, akkor máris másképp kell futballoznunk, át kell szerveznünk a csapatjátékunkat. Ez másképp nem működik! Például ha Lukaku nincs a pályán, akkor könnyen lehet, hogy Belgium több támadóval áll majd fel” – fogalmazott Martinez, majd még hozzátette: “Lukaku Belgium számára pótolhatatlan! Nagyon bízom benne, hogy ott lesz velünk a világbajnokságon. Sok válogatottban meg van ugyan ez a játékos: az argentinoknak ott van Lionel Messi, a horvátoknak Luka Modric, Kovacic vagy Brozovic de említhetném a spanyolokat, a németeket és még sorolhatnám tovább a csapatokat…” – így Martinez.
Az Inter hivatalos tájékoztatása szerint Romelu Lukaku combhajlítója húzódott meg, amelyet a héten alaposan kivizsgálnak a milánóiak, konzultálva a belga válogatott orvosi stábjával, majd megállapítva, mennyire is súlyos pontosan a sérülés.
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!