Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 15. fordulójának szerdai játéknapjának esti mérkőzésén a kiesés elől menekülő Újpest fogadta a jelenleg szintén gyenge formában lévő Fehérvár csapatát.
A mérkőzést a hazaiak kiválóan kezdték, bátor támadó játékot mutattak 4. kerületiek, míg a vendégek úgy nézett ki, hogy bent maradtak az öltözőben. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis már a 8. percben megszerezte a vezetést az Újpest, Katona szerzett labdát a középpályán, ami Gourénál kötött ki, az elefántcsontparti csatár pedig Csoboth Kevint szolgálta ki, aki nem hibázta el a ziccerét (1-0). Sőt, pár perccel később jöhetett volna az újabb hazai gól, de Kastrati csak a kapufát találta el, majd a kipattanóból Gouré próbálkozott, azonban lövését blokkolták a védők. A szünetre így a lilák mehettek egygólos előnnyel.
A második játékrész is a hazaiak számára kezdődött jobban, hiszen az 58. percben Szabó Bálint révén megszerezték második góljukat, amivel már megnyugtatóbb volt a vezetés (2-0). A nyugodtság azonban csak a 67. percig tarthatott, mivel a vendégek részéről jön a szépítő találat, amelyet a középhátvéd Serafimov szerzett (2-1). A Fehérvár viszont nem tudta átvenni az irányítást ezt követen, így végül az észak-macedóniai játékos gólja a végeredmény beállítását is jelentette. A találkozón megérdemelten győzött az Újpest, miután az első félidőben sokkal jobban játszottak, míg a második kiegyenlített volt. A lilák a győzelemnek köszönhetően pontszámban beérték a székesfehérváriakat.
Újpest – MOL Fehérvár 2-1 (1-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion, Játékvezető: Pintér Cs.
Gólszerzők: Csoboth (8′), Szabó B. (58′) ill. Serafimov (67′)
Kiállítva: Bamgboye (90+4′)
Kedd
Kisvárda – Zalaegerszeg 0-3
Kecskemét – Puskás Akadémia 1-1
Szerda
Debrecen – Mezőkövesd 1-0
Ferencváros – Paks 3-2
Újpest – MOL Fehérvár 2-1
Csütörtök
19:00 Budapest Honvéd – Vasas
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…