Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
A Vörös Ördögöknél csak percek jutnak neki, hiába reménykedett abban, hogy Erik ten Hag érkezésével több lehetősége lesz a bizonyításra.
(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)
A Fichajes értesülései szerint az Inter januárban leigazolná a Manchester Unitedtól a sokat nélkülözött Donny van de Beeket.
A 25 éves középpályás korábbi trénerének, Erik ten Hagnak a kinevezését követően abban bízott, hogy a holland mester ismeri a játékát és tudását, ennek következtében játszatni fogja, de ez mint ismert, nem így alakult. Ugyanis mindössze 7 tétmérkőzésen jutott a jelenleg futó szezonban szóhoz, és ezeken is csak 215 percet játszhatott, ennek következtében érthető a csalódottsága és a távozási szándéka is.
A milánóiak edzője, Simone Inzaghi viszont többet lát benne, mint a cserepad koptatása, ezért szeretné a csapatában tudni. A hírek szerint januártól a szezon végéig kölcsönbe érkezne az olaszokhoz Van de Beek, de kötelező vételi opcióval, így nyártól már az Inter keretének végleges tagja lenne.
A holland labdarúgó 2020 nyarán érkezett hatalmas reményekkel a Manchester Unitedhez az Ajaxtól 39 millió euróért cserébe. Azóta 57 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a Vörös Ördögök színeiben, amelyeken 2-2 gólt és gólpasszt jegyzett. Az elmúlt szezon tavaszi részét az Evertonnál töltötte kölcsönben Van de Beek, azonban ott is csak 7 találkozón kapott esélyt a bizonyításra.
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…