A legnagyobb argentin stadionok, Brazília leghíresebb stadionjai, Uruguay fontosabb létesítményeinek, valamint Kolumbia futballotthonai és Paraguay legnagyobb stadionjai bemutatása után virtuális dél-amerikai stadionturnénk során Chile felé vesszük az irányt…
(Photo by Tom Dulat – FIFA/FIFA via Getty Images)
A Valparaiso mellett fekvő Vina del Marban található az Everton Vina del Mar csapatának otthona az Estadio Sausalito, amely Vina del Mar amerikai testvérvárosa, Sausalito után kapta a nevét.
A létesítményt 1929-ben építették, eredeti neve Estadio El Tranque volt, mostani nevét az 1960-as években vette fel a kaliforniai várossal történt megállapodás nyomán, amikor a városban több közintézményt átneveztek. 1929. szeptember 8-án a Santiago Wanderers és az Unión Deportivo Espanola mérkőzésével avatták fel.
Az 1960-as Valdivia földrengéskor az építmény részlegesen megrongálódott, de gyors és szakszerű munkálatokkal sikerült helyrehozni az 1962-es chilei világbajnokságra. Az akkori mundialon nyolc mérkőzésnek adott otthont, beleértve a végső győztes brazilok által fémjelzett hármas csoport valamennyi mérkőzését, valamint a Brazília-Anglia negyeddöntőt és a Jugoszlávia-Csehszlovákia elődöntőt.
A továbbiakban az 1991-es Copa Américán nyolc csoportmérkőzést rendeztek benne. A stadion a 2010-es évek elején esett át egy jelentős felújítását követően, így jelenlegi formájában 23 423 fő befogadására alkalmas. Ezt követően három meccset játszottak benne a 2015-ös Copa Américán, ugyanebben az évben pedig központi helyszíne volt az U17-es világbajnokságnak. Az idén megrendezendő Pánamerikai Játékokon ugyancsak házigazda lesz.
A stadion egy hatalmas zöld területen található, északi oldaláról egy hangulatos tó határolja. Maga a létesítmény a felújítás óta kétszintes lelátókkal rendelkezik és a modernebb chilei stadionok közé tartozik.
Az Everton Vina del Mar csapatát 1909. június 24-én angol bevándorlók csoportja alapította, első elnöke David Foxley volt. A nevet a liverpooli csapat iránti tiszteletből kapta, az évek során többször is megmérkőztek az angol névadóval, legutóbb 2010-ben hívták meg a chilei gárdát a Goodison Parkba. A kezdetektől fogva kék és sárga klubszínekkel rendelkezik.
A csapat az 1940-es évektől kezdve 66 szezont töltött a chilei első osztályban, ahol kis csapatnak számít, mindössze négy alkalommal nyerte meg az országos bajnokságot. Az Everton 1950-ben, 1952-ben, 1976-ban és a 2008-as Aperturában ünnepelhetett bajnoki címet. A Libertadores-kupába kétszer kvalifikálta magát, ám 1977-ben és 2006-ban is keisett a csoportkör végeztével, míg a Copa Sudamericanában 2017-ben és 2018-ban egyaránt az első kör jelentette a végállomást.
A Valparaiso városában található Estadio Elías Figueroa Brander korábbi neve Estadio Regional Chiledeportes és Estadio Municipal Valparaíso, utalva arra, hogy a város, majd később az állam tulajdonában állt.
Az Estadio Elías Figueroa Brander 1931. december 25-én került átadásra, amikor egy egésznapos rendezvény sorozat megkoronázásaként a valparaisói labdarúgócsapat és a santiagói tollaslabdaklub játszott egymással egy ünnepélyes avatómérkőzést.
Akárcsak a santiagói Estadio Nacional Julio Martínez Prádanost, ezt a létesítményt is börtönként használták az 1973-as chilei katonai puccs után, a kormány ellen lázadókat tartották fogva a stadionban.
A létesítmény az eredeti formájában 18 ezer néző befogadására volt alkalmas, a 2014-es felújítása óta 25 680-an férnek el benne. A környező városrész révén Playa Ancha néven is emlegetik a tengerpart közvetlen közelében fekvő stadiont. Atlétikai stadion révén a labdarúgó játékteret futópálya veszi körül, a nézőtér relatíve messze van a pályától. A felújítás alkalmával megőrizte régi, latin stílusú jellegét, a játékteret körben ölelő lelátókkal.
A stadion névadója a csapat egykori chilei válogatott hátvédje, Elías Figueroa az első csapatot 1964 és 1966 között erősítette, később az Internacional és a Penarol labdarúgója is volt, a 2000-es években pedig a FIFA elnöki posztjára pályázott.
A mindekori legtöbb nézőt 1953. október 25-én a Santiago Wanderers és a Colo-Colo összecsapásán regisztrálták, amikor még a régi stadionban 23 109-en gyűltek össze.
A régi stadionban az 1987-es ifjúsági világbajnokságon hét mérkőzésnek adott otthont, míg az 1991-es chilei Copa Américán két találkozót rendeztek benne. A felújítást követően a 2015-ös Copa Américán újabb két találkozót rendeztek Valparaisóban, az Ecuador-Bolívia és a Peru-Venezuela csoportmérkőzéseket. Az idei Pánamerikai Játékokon a női labdarúgó-mérkőzések otthona lesz.
A Santiago Wanderers egyike volt a chilei labdarúgó-szövetség alapító csapatainak. Az egyesület az 1892-es alapításával nem csak az országban, de az egész latin-amerikai térségben a legidősebb focicsapatnak tekinthető. Ennél korábban labdarúgócsapatot nem, csak egyéb sportegyesületeket alapítottak a kontinensen, ahol kezdetekben nem a labdarúgás volt a legfőbb irány. Az alapítók eredetileg a Valparaiso Wanderers nevet szerették volna, azonban mivel a közeli fővárosban sem volt még focicsapat, így az egész régiót egyesítve döntöttek a Santiago név felvétele mellett annak ellenére, hogy nem abban a városban szerepeltek. A kezdetektől fogva zöld-fehér klub színekkel rendelkezett az írek iránti tisztelet okán – az alapítók közt lehettek ír származásúak.
A Wanderers kezdetekben az amatőr bajnokságban versenyzett, majd a helyi profi liga beindításától kezdve a chilei első osztály tagja volt. A tehetősebb, rendszerint fővárosi csapatok megjelenésével azonban egyre nehezebben tudott érvényesülni. Története során 61 szezont töltött a legmagasabb ligában, azonban hosszú múltja ellenére “csak” háromszoros bajnoknak mondhatja magát: 1958-ban, 1968-ban és 2001-ben végzett az élen, míg további négy alkalommal, legutóbb a 2014-es Aperturában második lett.
Emellett háromszor (1959, 1961, 2017) megnyerte a chilei kupát. Az 1970-es évek végétől kezdve többször is visszaesett a másodosztályba, legutóbb 2019-ben jutott fel ismét az élvonalban. A csapat hat alkalommal próbálta ki magát a nemzetközi porondon, háromszor a Libertadores-kupában, háromszor a Copa Sudamericanában indult, de egyik menetelésével sem ért el számottevő eredményt.
Az együttes legnagyobb riválisa az Everton Vina del Mar, amely ugyanabban az öbölben, a város közvetlen szomszédságában székel. Chile legnagyobb múltra visszatekintő csatározása, hiszen 1914-ben mérkőztek meg egymással először. A Wanderers volt még mindig is a szegényebb munkásosztály csapata, az Everton pedig a gazdagabb régiót képviselte.
A csapat egykori saját nevelésű hátvédje, Gustavo Poirrier végakarata szerint a hamvait a játéktéren szórták szét, miután 2003-ban 37 évesen egy mérkőzés után szívroham következtében elhunyt az Egyesült Államokban. Pályafutása során 1982 és 1990 között erősítette a Wandererst, 1989-ben az ő góljával harcolták ki a feljutást az első osztályba.
A Chile fővárosától, Santiagótól nagyjából 500 km-re délre található Concepción városának stadionja, az Estadio Alcaldesa Ester Roa Rebolledo eredetileg az 1962-es világbajnokságra épült meg.
A várost azonban 1960-ban pusztító földrengés sújtotta, amely következményeként más helyszínnek adták a vb-rendezést, de az Estadio Alcaldesa Ester Roa Rebolledo ugyancsak felépült és 1962-ben át is adták Estadio Regional néven. A stadion később vette fel városi polgármester, Ester Roa nevét az egykori politikus 2010-es halála után.
Eredeti formájában 35 ezer néző befogadására volt alkalmas, majd 2013 és 2015 között esett át teljes felújításon, amely óta 33 ezren látogathatják. A munkálatok után is megőrizte eredeti jellegét, de teljesen kicserélték a székeket és a lelátót körbe lefedték. A tető mintegy 13 ezer négyzetméter membránból készült, és azon kívül, hogy az éghajlati hatásoknak ellenáll, elsőrangú hangosító rendszerrel, 324 hangszóróval rendelkezik, a hangot különböző, kiválasztott helyekre tudják irányítani, melynek biztonsági szempontból lehet jelentősége.
A felútjás előtt és után is számtalan nemzetközi esemény házigazdája volt. A régi stadion központi helyszíne lehetett az 1987-es Ifjúsági világbajnokságnak, nyolc mérkőzésnek adott otthont, beleértve egy-egy negyeddöntőt és elődöntőt. Az 1991-es Copa Américán a Chile-Peru és az Argentína-Paraguay csoportmérkőzéseket rendezték meg benne. 2004-ben Dél-amerikai olimpiai kvalifikációs torna házigazdája volt.
Az említett felújítást követően a 2015-ös chilei Copa Américán három meccset bonyolítottak le benne, köztük az argentinok Paraguay elleni (6-1) elődöntőjét és a torna bronzmérkőzését. 2017-ben az U17-es világbajnokságon nyolc meccset rendeztek benne.
Az elmúlt években gyakori helyszíne volt a chilei Szuperkupa-mérkőzésnek, 2016-ban, 2017-ben és 2021-ben is otthon adott a helyi bajnok és a kupagyőztes jutalomjátékának.
A stadionban a város két nagyobb csapata játssza hazai mérkőzéseit, jelenleg azonban az Universidad de Concepción és a Deportes Concepción is csak a másodosztályban szerepel. Az Universidad az 1994-es alapítása óta 17 idényt töltött a legmagasabb osztályban, háromszor próbálta ki magát a Libertadores-kupában, legutóbb 2019-ben. Az idősebb Deportes 1966 óta működik és hiába töltött el 33 szezont az első osztályban, 2008 óta nem járt ott, ráadásul egy csőd miatt legalulról kellett újra kezdenie.
A létesítmény a kiváló adottságai miatt gyakori koncerthelyszín, a régi állapotában Luciano Pavarotti, Cyndi Lauper és Tom Jones is adott koncertet itt.
A fővárostól északra található Coquimbóban az Estadio Francisco Sánchez Rumoroso szolgál a helyi Coquimbo Unido csapata otthonaként. Az eredetileg 1970-ben átadott létesítményt 2007-ben újították fel, melynek köszönhetően a legmodernebb chilei stadionok közé tartozik.
A Chiledeportes és az önkormányzat által végrehajtott beruházás összesen 500 millió chilei pesóba került. A felújítást a 2008-as U20-as női világbajnokság előtt ejtették meg. Amellett, hogy a befogadó képességet 15 ezerről 18 750-re emelték, korszerűsítették a kiszolgáló helyiségeket, befedték a lelátókat. A labdarúgó játékteret futópálya veszi körül, így atlétikai versenyek lebonyolítására is alkalmas.
A stadionban számtalan nemzetközi tornát rendeztek: még a régi létesítmény adott otthont az 1997-es U20-as Dél-Amerika-bajnokság meccsei nagy részének, valamint 2004-ben a dél-amerikai olimpiai selejtezőtornának.
A felújítást követően az említett korosztályos női vb-n túl a 2015-ös U17-es világbajnokságon is megrendeztek benne öt mérkőzést.
A labdarúgáson – és az atlétikán kívül – 2004-ben a stadion adott otthont az egykori világelső chilei teniszező, Marcelo Ríos búcsúmeccsének az amerikai Mardy Fish ellen.
A helyi klubot, a Coquimbo Unido csapatát 1958-ban alapították, chilei szinten azonban napjainkig csak egy kisebb csapatként tartják számon, sosem voltak bajnokok. Először 1963-ban jutott fel a chilei élvonalba, ahol 27 szezon töltött mostanáig. Országos bajnoki címet soha nem nyert, kétszer, 1991-ben és 2005-ös Aperturában a második helyen végzett. Az élvonalbeli szereplések mellett 36 idényt a második vonalban töltött, négy bajnoki címet szerzett, 2022-ben viszont ismét a legmagasabb osztályban szerepelt.
A csapat kétszer jutott ki a nemzetközi porondra: 1992-ben a Libertadores-kupában szerepelt, míg 2020-ban a Copa Sudamericanában nagyszerű menetelést produkált, és csak a későbbi győztes Defensa y Justicia állította meg az elődöntőben.
Az ország északi részében található Antofogastában fekvő stadion teljes neve Estadio Regional Bicentenario Calvo y Bascuñan de Antofagasta, az építését kezdeményező két helyi vezető, Miguel Bascuñán Pavez és Alberto Calvo Nieto neve után.
A stadion építésének tervét már 1955-ben elfogadták, és az eredeti tervek szerint az 1962-es chilei világbajnokság egyik helyszíne lett volna, azonban az 1960-es földrengés után anyagi problémák léptek fel, a stadion építése elhúzódott és elvesztette a rendezési jogát. A létesítmény munkálatait végül 1964-ben fejezték be. Az avatómérkőzésen ebben az évben október 8-án a helyi Unión Bellavista csapata fogadta az Universidad Católicát mintegy 32 ezer ember előtt.
2011 és 2013 között újabb jelentős korszerűsítésen ment keresztül, melyet követően a hivatalos adatok szerint 27 770 fő befogadására alkalmas, a gyepszőnyeg mellett kicserélték a székeket, a világítást, új lelátók épültek, VIP-pálholyt és sajtóhelyeket hoztak létre. Számtalan környékbeli tervező dolgozót a létesítmény kialakításán, az elsődleges cél volt, hogy a stadion épületén megjelenjenek a városi nevezetességek. Összességében pedig egy egyedi stílusú, egyszerű, letisztult, díszes motívumokkal tarkított épületet alkottak meg.
A stadiont szegélyező falakat úgy tervezték, hogy ellenálljon az időjárás és az éghajlat változékonyságának, mégis könnyű legyen karbantartani.
A mindenkori nézőcsúcsot még a régi stadionban regisztrálták egy 1973-as Antofagasta Portuario-Colo Colo bajnokin, melyet 32 663-an tekintettek meg a helyszínen.
Az eredeti stadionban hét mérkőzést rendeztek meg az 1987-es Ifjúsági világbajnokságon, míg a felújítást követően a 2015-ös chilei Copa Américán az Uruguay-Jamaica és a Paraguay-Jamaica csoportmeccseknek adott otthont.
A helyi Deportes Antofagasta csapatát 1966-ban hozták létre, amely a kezdetektől fogva a létesítményben játssza a hazai mérkőzéseit. Az együttese 2012 óta tagja volt a chilei első osztálynak, 2022-ben azonban sereghajtóként kiesett. A Deportes 30 szezont húzott le az élvonalban, bajnoki címet még soha nem nyert, a másodosztályban 1968-ban és 2011-ben lett bajnok. Eddigi egyetlen nemzetközi kupaszereplése alkalmával 2019-ben az első fordulóban búcsúzott a Copa Sudamericanától a Fluminense elleni párharc elvesztésével.
A sorozat korábbi része:
Stadionbemutató: Chile fővárosi stadionjai
