Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fiatal nigériai középpályás szerződött az NB I-be – HIVATALOS

A magyar első osztályú bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Debreceni VSC újabb változást jelentett be a játékoskeretében…

 

A Debreceni VSC hivatalos honlapján adott tájékoztatást róla, hogy a csapat szerződtette a tehetséges Hamzat Ojedirant.

A 19 éves nigériai középpályás eddig az albán első osztályú Egnatia csapatát erősítette, melyben az idei szezonban 12 tétmérkőzésen lépett pályára. Ojediran rendszeresen tagja volt hazája korosztályos válogatottjainak, annak idején szerepelt az U17-es világbajnokságon, jelenleg pedig az U23-as nemzeti csapatot erősíti.

A védekező középpályás már a Loki harmadik téli igazolása Sztefan Loncsar (Novi Pazar) és Antonio Mance (Eszék) szerződtetése után.