A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
A magyar válogatott honosított középpályása jelenleg sérüléssel bajlódik, és már a nyári klubváltáson gondolkozik…
A magyar válogatott középpályása, Callum Styles megerősítette, hogy a szezon végén véglegesen távozni szeretne az angol harmadosztályban (League One) szereplő Barnsley-tól, amelytől jelenleg kölcsönben játszik a második vonalbeli Miwallban.
A 22 éves futballista most combsérüléssel bajlódik, és az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, hogy egyáltalán nem terhelheti a lábát. Néhány hét múlva újabb vizsgálatok várnak rá és ha az orvosok mindent rendben találnak, akkor óvatosan elkezdheti az edzéseket.
A tízszeres magyar válogatott középpályás sérüléséből kifolyólag minden bizonnyal kihagyni kényszerül az Észtország elleni felkészülési mérkőzést és a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőt márciusban. Styles reméli, hogy húsvét környékén visszatérhet a pályára.
A távolabbi jövőjével kapcsolatban a tízszeres válogatott labdarúgó kiemelte: úgy érzi, mindent megtett a Barnsleyért, de eljött az ideje a váltásnak, ezúttal pedig ha lehet, nem csak kölcsönbe távozna. Ehhez viszont egy klubnak ki kellene őt vásárolnia a szerződéséből – hangsúlyozta. Hozzátette: a Milwallban tiszta lappal indulhatott és úgy érzi, elégedettek is a teljesítményével, ezért is jött számára különösen rosszkor a sérülés.
A magyar válogatottról szólva Styles elmondta, természetesen egyeztetett Marco Rossi szövetségi kapitánnyal és bár „történnek meglepő dolgok”, de a sérülése miatt szinte biztos, hogy lemarad a márciusi Európa-bajnoki selejtezőkről Észtország és Bulgária ellen. Júniusban, Montenegró és Litvánia ellen viszont már készen fog állni a bevetésre.
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….