Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
A Real Madrid trénere elégedetten értékelte csapata idegenbeli sikerét, amelyre szerinte lehet alapozniuk ‘a szezon legfontosabb szakasza előtt’, amelyre Ancelotti bejelentette, hogy sérültjeik is visszatérnek.
Mint ismert, a Real Madrida második félidei feljavulásának nagyban köszönhetően 2:0-ára nyert az Osasuna otthonában szombat este. Carlo Ancelotti elégedettnek is tűnt meccset követő értékelésében.
“Elégedettek lehetünk mind a győzelemmel, mind pedig a játékunkkal. Egy jó csapat otthonában nyertünk, egy nehéz meccsen, egy jól futballozó ellenfél ellen.” – idézi a blancók hivatalos honlapja az olasz trénert.
“Amikor kellett, szenvedtünk a pályán. Az első félidőhöz képest sokat javultunk a másodikban, ahol a passzjátékunkon is változtattunk, majd vártuk a megfelelő alkalmat a gólszerzésre.” – folytatta Ancelotti.
“Teljesen elégedett vagyok a látottakkal. A szezon legfontosabb szakasza következik a számunkra. Jó állapotban megyünk pár nap múlva az Anfield Roadra, magabiztosan várhatjuk a találkozót. Az önbizalmunkat növelheti, hogy Karim visszatér, Tchouameni gyomorproblémái sem tűnnek komolynak, és Kroos valamint Carvajal is edzésben van már. Mindannyian ott lehetnek a Liverpool ellen.” – fogalmazott Ancelotti, aki szerint a pamplónai győzelemmel versenyben maradtak a bajnoki címért folytatott küzdelemben is.
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…