Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MOL Fehérvár: “Mindenki akarta a sikert”

Az NB I szombati játéknapjának kiesési rangadóján a MOL Fehérvár 2-1-es győzelmet aratott a Vasas felett, mellyel égető fontosságú három pontot szerzett…

 

A MOL Fehérvár vezetőedzője, Toldi Gábor a találkozó után arról beszélt, hogy igazi csapatként teljesítettek és nagyon akarták a sikert:

“Mégis jól kezdtük a mérkőzést, az első harmincöt percben az történt, amit szerettünk volna. Viszont egy ellentámadásból gólt kaptunk, ami megfogta a csapatot, de a második félidőben jól reagáltunk, és végig kontrollálva a meccset sikerült bevinni a győztes gólt. A mi állapotunkban most a legfontosabb a győzelem, de volt, hogy szépen játszottunk, domináltunk, úgyhogy megérdemelten nyertünk. Mindenki akarta a sikert, egységes volt a társaság. Most igazi csapatként funkcionáltunk, és ez a győzelem sokat segíthet a folytatásra.”

Győzelmével a Fehérvár a kilencedik helyen öt pontra távolodott a kiesőzónától, míg a Vasas maradt a sereghajtó pozíciójában.