Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
Magabiztos győzelemmel ment tovább a Real Madrid a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, ahol három olasz csapat is helyet kapott…
(Photo by Angel Martinez/Getty Images)
Hazai pályán, kettős győzelmét követően ünnepelhette a legjobb nyolc közé való bejutását a Real Madrid a szerdai játéknap folyamán, amelyet követően a csapat olasz edzője, Carlo Ancelotti állt az újságírók rendelkezésére.
“A tavalyi szezonnak köszönhetően hatalmas önbizalommal vágtunk neki idén is a kiírásnak, amely meg is látszott egy ilyen erős ellenfél ellen is. Mostantól a negyeddöntőre koncentrálunk, ahol többek között három olasz csapat is helyet kapott, amely hatalmas meglepetés, hiszen senki sem számított rá, hogy ilyen sokáig jutnak…
Számomra Vini Jr. a világ legjobb játékosa, minden betörése életveszély volt a Liverpool számára.
Benzema sérülése nem komoly, csupán egy kisebb rúgást kapott a lábára, ami természetesen még fáj neki, de vasárnapra semmi baja nem lesz.”
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”