Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt, hogy Martino lesz-e a Boca edzője – sajtóhír

Ahogyan arról beszámoltunk, az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Boca Juniors menesztette tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőjét…

(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)

César Luis Merlo beszámolói szerint a kezdeti közös érdeklődés ellenére a felek nem tudták megállapodni arról, hogy Gerardo “Tata” Martino legyen a Boca Juniors edzője Hugo Ibarra helyett, így az arany-kékeknek másik tréner után kell nézniük.

A 60 éves tréner több argentin klubcsapatot irányított már korábban, míg 2013 és 2014 között a Barcelona edzője volt. Martino ezt követően két éven át az argentin válogatott szövetségi kapitányaként vállalt munkát, majd az MLS-ben szereplő Atlanta United trénere volt. Legutóbbi megbízatásában a mexikói válogatottat vezette, ám mivel az El Tri nem jutott tovább vele – az argentinok által is erősített – csoportból, így az elmúlt esztendő végén megköszönték a munkáját.

Martinóval 66-ból 42 meccset nyert meg a mexikói csapat 12-12 döntetlen és vereség mellett. Ennek ellenére munkáját folyamatos kritikák kísérték Mexikóban, a szurkolók rendre számon kérték tőle, hogy az elmúlt három év alatt egyszer sem tudták legyőzni az Egyesült Államokat és Kanadát.

Az argentin sajtó szerint José Pékerman, Alexander Medina, Diego Martínez és Facundo Sava lehetnek a Boca jelöltjei a posztra.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!