Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A horvát bajnokság (1. HNL) 27. fordulójának szombati mérkőzései közt az éllovas Dinamo Zagreb és a második Hajduk Split egyaránt idegenben lépett pályára…
90’ KRAJ UTAKMICE! Podjela bodova u Gorici 🦁#dinamozagreb pic.twitter.com/GNvkLTHvxL
— GNK Dinamo (@gnkdinamo) April 1, 2023
A listavezető Dinamo Zagreb jókora meglepetésre mindössze 1-1-ess döntetlent ért el a sereghajtó Gorica otthonában. A fővárosiak a meccs nagy részében jelentős mezőnyfölényben játszottak, de sokáig képtelenek voltak feltörni a hazaiak zárt védekezését. Egy óra játék elteltével Robert Ljubicic találatával megszerezték nagy nehezen előnybe tudtak kerülni, de a lelkes Gorica a finisben kiegyenlített Josip Mitrovic révén, és egy pontot otthon tartott. A sereghajtó helyzete ezzel a ponttal ugyan nem sokat javult, de hősies küzdést mutattak be, eközben a Dinamo ugyan bajba nem került a pontvesztéssel, de csökkent a korábbi tetemes előnye az élen.
Gorica – Dinamo Zagreb 1-1 (0-0)
Gólszerzők: J. Mitrovic (85.), ill. Ljubicic (60.)
A második helyezett Hajduk Split eközben elvitte a három pontot az utolsó Sibenik otthonából a 3-2-es győzelemmel. A vendégek az első félidő végén Marko Livaja találatával kerültek lépéselőnybe, majd a szünet után negyedóra telt és újabb két gólt szereztek, így 60 perc után már 3-0-ra vezettek. Az első gólt szerző Livaja Jan Mlakar és Rokas Pukstas találatához egyaránt előkészítést vállalt. 3-0 után eldőlni látszott a mérkőzés, de a hazaiak nem sokkal később szépítettek, majd a hajrában egy gólra felzárkóztak, egyenlíteniük azonban már nem sikerült. A Hajduk soraiban Lovrencsics Gergő az 56. percben lépett pályára csereként. Csapata a sikerével hét pontra közelebb zárkózott az első helyezett Dinamóhoz.
Sibenik – Hajduk Split 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Dolcek (64.), Kvrzic (90.), ill. Livaja (45.), Mlakar (53.), Pukstas (60.)
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…