Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A “vörösök” a következő átigazolási időszakban átadólistára teszik rutinos hátvédjüket, mert Jürgen Klopp már nem számít rá a jövőben…
(Photo by Visionhaus/Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Liverpool a nyár folyamán mindenképpen értékesíteni akarja középhátvédjét, Joel Matipot. A 31 éves labdarúgó szerződése 2024-ben lejár, így ha még nyáron túladnak rajta, akkor némi pénzt láthatnak belőle az angolok. A forrás úgy tudja, hogy a Mersey-partiak 10 millió fontot szeretnének kapni a kameruni játékosért.
Matip 2016-ban igazolt a Liverpoolhoz a Schalke csapatától ingyen. Azóta a “vörösök” színeiben 184 mérkőzésen léphetett pályára minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 10 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Ez a szám akár lehetne több is, de sokat bajlódott sérüléssel a 31 esztendős középhátvéd. A rutinos labdarúgó az angol alakulattal nyert Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, klubvilágbajnokságot, FA-kupát, és angol, valamint UEFA szuperkupát is.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…