Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: ismét remekelt, megőrizte az előnyét az Arsenal – videóval

Zsinórban hetedik mérkőzését is megnyerte Mikel Arteta és az Arsenal, megállíthatatlanul robognak az Ágyúsok…

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

A kiesés elől menekülő Leeds sem tudta megállítani az Arsenal elképesztő menetelését, Mikel Arteta csapata megőrizte az előnyét a Manchester Cityvel szemben a tabellán.

Az első félidő folyamán a Leeds igazi kemény diónak bizonyult, a vendégek magabiztosan támadtak, megannyi veszélyes helyzetet kialakítva, azonban az Arsenal már-már bajnokhoz méltóan vette a kezébe az irányítást, majd fordította meg a játék képet Gabrie Jesus villanását követően.

Az 35. percben kiharcolt büntetőt a brazil csatár hidegvérrel értékesítette, majd a második félidő folyamán már a 47. percben megkezdődött a henger, White fejesét követően Jesus ünnepelhetett ismét, majd Xhaka zárta le a mérkőzést.

A Leeds United ugyan szépíteni tudott a 76. percben, ez azonban már nem befolyásolta érdemben a hajrá lefolyását.

Az Arsenal így továbbra is őrzi a nyolc pontos előnyét a tabellán a második helyezett Manchester Cityhez képest.

Arsenal – Liverpool 4-1 (1-0)
Gólszerzők:
Jesus (35. 55.) White (47.) Xhaka (84.)  ill. Kristensen (76.)
Kiállítás:
ill.-

A 29. forduló eredményei és további programja:

Szombat:
Manchester City – Liverpool 4-1
Arsenal – Leeds United  4-1
Bournemouth – Fulham 2-1
Brighton – Brentford 3-3
Crystal Palace – Leicester City 2-1
Nottingham – Wolverhampton 1-1
18:30 Chelsea – Aston Villa (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 West Ham United – Southampton (Tv: Aréna 4)
17:30 Newcastle United – Manchester United (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Everton – Tottenham (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása: