Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sallai nagybátyja és Lisztes is reagált a nyilatkozatháborúra

Sallai Roland édesapja a közelmúltban a Freiburg légiósnak közelgő klubváltásáról beszélt, kijelentését pedig a csapat edzője, Christian Streich sem hagyta szó nélkül

(Photo by Harry Langer/DeFodi Images via Getty Images)

Mint ismeretes, a Freiburgban légióskodó Sallai Roland édesapja, Sallai Tibor azt állította, hogy fia a nyári olaszországi klubváltása miatt kap kevesebb lehetőséget a klubjánál, melyre a német csapat edzője, Christian Streich azonban tagadta, hogy erről szó lenne, és nem értette, hogy a játékos édesapja miért állítja ezt.

“Nem tehetünk róla, hogy olyan szüleink vannak, amilyenek. Rolandot semmilyen kritika nem érheti ez ügyben, és ezt neki is megmondtam. Mégis mit kellene tennie? Azért került ilyen helyzetbe, mert ez az úr úgy gondolja, hogy ilyesmiket kell mondania. Még csak nem is ismerem, sosem találkoztunk. Nem is értem, hogyan lehet valakit ilyen fura pletykával ekkora nyomás alá helyezni. Roland épp azért bírja továbbra is a támogatásomat, mert elképesztő nyomás nehezedik rá” –fogalmazott a vezetőedző.

A sportal.hu elérte Sallai nagybátyját, a korábbi válogatott hátvéd Sallai Sándort is az üggyel kapcsolatban, aki nem tulajdonított különösebb jelentőséget Streich szavainak:

Meglepő, hogy egy profi klub edzője különböző nyilatkozatokkal foglalkozik. Úgy gondolom, az ő dolga az, hogy a játékosait, köztük Rolit, tökéletesen felkészítse a mérkőzésekre. Arról nem is beszélve, hogy az unokaöcsém, akinél jólelkűbb, fegyelmezettebb, sportszerűbben élő focistát nem ismerek, nem tehet róla, hogy ki mit mond vele kapcsolatban. Ezért őt büntetni, számon kérni, aligha szabad. Az apjának ez volt a véleménye… Mondtam is Rolinak, ha bárhol kérdezik erről a műbalhéról, mert ez szerintem az, akkor mondja azt, hogy nem vállal felelősséget azért, amit az apja nyilatkozik. Egyébként a Freiburgnak sem hiszem, hogy az lenne az érdeke, hogy ilyen-olyan indokkal jegeljen játékosokat, és leeresztett állapotban engedje el őket, mert az a klubra sem vet jó fényt.”

Látjuk, hogy ez nem egyedi eset a mai világban, a Barcelonánál nemrég Ansu Fati édesapjának a kritikájából volt hasonló ügy. Mindenkinek a gyereke a legfontosabb, és szíve joga, hogy elmondja a véleményét, másrészről viszont egy edző emiatt aligha változtatja meg a döntéseit. Azt sem gondolnám ugyanakkor, hogy Roli emiatt nehezebb helyzetbe kerülne a Freiburgnál, szerintem mind Tibi, mind Streich intelligens emberek, akik meg tudják oldani ezt” – mondta el a véleményét korábban tíz éven át Németországban játszó Lisztes Krisztián a forrás részére a történtekről.