A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződést hosszabbítottak rutinos védőjükkel, Juan Jesusszal.
(Photo by Franco Romano/NurPhoto via Getty Images)
A Napoli gárdája nemrég hivatalos oldalán bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk Juan Jesusszal a szerződése meghosszabbításáról. Az olasz listavezető a közleményében nyilvánosságra hozta, hogy a brazil védővel 2025 nyaráig szóló kontraktust írtak alá, de a szerződése ezen kívül még tartalmaz egy két évre szóló hosszabbítási opciót.
A 31 éves futballista pályafutása jelentős részét a Serie A-ban töltötte, miután 2012 januárjában leigazolta őt az Inter. A brazil védő 4 és fél évet töltött el Milánóban, mielőtt áttette a székhelyét az AS Romához, ahol 2021 augusztusáig futballozott, mielőtt a Napolihoz került.
Jesus a Napolinál eltöltött eddigi 2 éve alatt többnyire kiegészítő szerepet játszott Luciano Spalletti elképzeléseiben. Ebben a szezonban 11 találkozón kapott lehetőséget, amelyeken 2 gólt jegyzett.
🤝 Rinnovato il contratto di Juan Jesus.
👉 https://t.co/s9BxK5hfHh pic.twitter.com/vU2j0R0LPK
— Official SSC Napoli (@sscnapoli) April 1, 2023
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…