Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: távozott a Bayer Leverkusen kulcsembere! – hivatalos

Meglepő hírrel indult az április a Leverkusen szurkolói számára, ugyanis a hét utolsó napján a klub bejelentette, hogy hét és fél év után elhagyja a csapatot Charles Aranguiz, aki már alá is írt korábbi csapatához, a brazil Internacionalhoz.

 

A 33 esztendős chilei válogatott középpályás éppen az Internacionaltól érkezett a ‘gyógyszergyáriakhoz’, 2015 augusztusában. A hamar alapemberré váló, csupa szív középpályás 214 alkalommal viselte a Bayer szerelését (17 gólt és 28 gólpasszt jegyezve – a szerk.), amely szerződését felbontva, érdemei elismerésként engedte el őt a szezon hajrájában is.

“Charles-szal már két hónappal korábban megállapodtunk arról, hogy teljesíteni fogjuk a kívánságát, amelynek értelmében visszatér majd Dél-Amerikába. Sajnos sérülése miatt az utóbbi hónapokban komoly nehézségei akadtak, érezhető volt, hogy a szezonban már nem fog tudni a tőle megszokott magas szinten teljesíteni. Ő is, és mi is elérkezettnek láttuk tehát az időt a váltásra.” – fogalmazott a klub ügyvezetője, Simon Rolfes .

A szabadon igazolható játékossá váló Charles Aranguiz érkezését máris bejelentette az Internacional.