A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Valladolid együttese hivatalos oldalán jelentte be a hírt, miszerint már nem José Rojo Pacheta látja el a vezetőedzői feladatokat.
(Photo by Denis Doyle/Getty Images)
A brazil Ronaldo tulajdonában lévő Real Valladolid csapata a mai nap folyamán bejelentette José Rojo Pacheta menesztését. A vezetőedző munkáját azt követően köszönték meg, hogy tegnap a csapat 6:0-s vereséget szenvedett a Real Madriddal szemben. A klub a hivatalos közleményben kitért arra, hogy a vezetőség célja továbbra is az, hogy a következő szezont is az élvonalban kezdjék meg, de a folytatást már más edzővel képzelik el.
Pacheta 2021 nyarán került a Valladolid kispadjára, amelyet első szezonjában visszajuttatott a spanyol élvonalba, ahol a mostani szezonban 27 forduló után 8 győzelemmel, 4 döntetlennel és 15 vereséggel a 16. helyen áll a csapat, egy ponttal a kiesőzóna felett. Az 55 éves tréner összesen 75 mérkőzésen ülhetett a klub kispadján, ez idő alatt 36-13-26-os mérleget hozott össze.
📣 COMUNICADO OFICIALhttps://t.co/91b24H0jOs
— Real Valladolid C.F. (@realvalladolid) April 3, 2023
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…