Életének 48. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt a Zalaegerszeg korábbi játékosa és edzője, Lendvai Miklós…
A februárban elhunyt Lendvai Miklós a mai napon ünnepelné 48. születésnapját. A szomorú apropó kapcsán a néhai labdarúgó édesapja, idősebb Lendvai Miklós a Sportalnak árult el részleteket fia haláláról:
“Mikinek a foci volt a mindene. Aprócska gyerek volt, és mindig labdázni akart velem. Magam is futballoztam, az Andráshida csapatában játszottam. Betonnak becéztek, kemény voltam, s ha kellett, odacsaptam. Nem féltem senkitől. A fiam is ilyen volt. Szerettem a játékát, büszke voltam rá. Amikor befejezte a labdarúgást, azt gondoltam, majd a civil életben is megtalálja a a helyét. S talán így is volt jó ideig, ám az utóbbi időben egyre riasztóbb jeleket láttunk rajta. Feszült volt és ideges. Kérdeztük tőle, mi a baj, Miklós? De ő csak azt felelte mindig, megoldom a problémákat, ne aggódjatok. Rengeteget dolgozott apósa és felesége vállalkozásában. Hajtott, mint annak idején a pályán. Minden reggel felhívta az anyját telefonon, s mondta neki, anyu, főzd a kávét, ott leszek mindjárt. S jött, mert jó gyerek volt, aztán futott, szaladt tovább, bele a zűrzavaros világba. De azon az átkozott reggelen hiába vártuk” – emlékezett vissza az édesapa.
“Vártuk, hogy megint telefonál, és majd itt kávézik, de nem jött. Furcsa az ember lelke, valahogy rögtön rossz érzés fogott el. Mintha éreztem volna, hogy valami történt. Hívtam a kollégáit, akik semmit nem tudtak Mikiről. Szerették őt, hiába volt a fiam ennek a családi vállalkozásnak az egyik vezetője, ugyanúgy melózott, kétkezi munkát végzett, betonozott, téglát pakolt, mint a többiek. Soha nem játszotta a nagymenőt. A sokadik telefonálásom után abban maradtunk, hogy menjünk a házához mi is. Mondtam az asszonynak, muszáj odamennünk, hogy lássuk őt, megnyugodjunk, hogy minden rendben van. Mire odaértünk, mentő és rendőrautó állt ott. A kollégái találtak rá Miklósra. A fiam felakasztotta magát. Még el tudtunk köszönni tőle. Megpusziltam, megsimogattam a fejét, jéghideg volt. A feleségem szorongatta a kezét, s azt kiabálta: kelj fel, Miki, kelj fel!”
“Sokan találgatnak, hogy miért lett öngyilkos a fiam. Nem szeretnék belemenni ebbe. Én tudom, vagy inkább sejtem az okokat, és ezek nem anyagi természetűek. Nem volt tartozása, nem szórta a pénzt, nem fenyegették, becsületesen élt, a családjáért. Bizony a családja, a felesége és a gyerekei voltak a legfontosabbak számára. Lelki okok vezethettek odáig, hogy a fiam a halála előtti estén, háromnegyed 11-kor odament a kisgyerekeihez, s azt mondta nekik, vigyázzatok magatokra, és vigyázzatok egymásra. Az unokáim mesélték el ezt nekem, a szívem szakadt bele, amikor hallottam. Elbúcsúzott a gyerekeitől. Még erre is volt ereje. Az elviselhetetlen fájdalmunkban is büszkeséggel töltött el, hogy a temetésén közel ezer ember volt. Eljött Dunai Antal is, aki annak idején kijuttatta az olimpiára azt a tehetséges korosztályt, benne Mikivel. Miki tisztelte Dunait és Bene Ferit, egykori szakvezetőit… Minden nap kimegyünk hozzá a temetőbe, ha esik, ha fúj. Állunk ott a felségemmel némán, egymásba kapaszkodva. Mindig van ott friss virág és ZTE-sál. A lányunk, aki Ausztriában dolgozik, most itthon van, és vigyáz ránk. De bárcsak mi tudtunk volna jobban vigyázni a fiunkra! – tette hozzá a gyászoló apa.
Az egykori kiváló középpályás Zalaegerszegen kezdte pályafutását, ezt követően játszott Franciaországban, Svájcban, Belgiumban, Cipruson és megfordult a Ferencváros csapatában is, 2006-ban visszatért a zalaiakhoz. Az NB I-ben 128 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett. Alacsonyabb osztályokban egészen 2011-ig futballozott, majd edzőként két ízben a ZTE-t is irányította, legutóbb a megye I-es Hévíz edzője volt 2016-ban, majd korábbi állítása szerint apósa az építőiparban érintett vállalkozásában találta meg a számítását.
Lendvai a pályafutása alatt 23 alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban és tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak is.
