Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A legfrissebb sajtóhírek szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttese kész új szerződést kínálni meghatározó középpályásának, Eduardo Camavingának.
(Photo by Pedro Salado/Quality Sport Images/Getty Images)
A legfrissebb spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid vezetősége azon dolgozik, hogy új szerződést ajánljon középpályásának, Eduardo Camavingának. A fővárosi alakulat ugyanis rendkívül elégedett a francia játékos teljesítményével. Camavinga 2021 nyarán igazolt a Real Madridhoz, azóta pedig egyre meghatározóbb tagjává vált a csapatnak. Ezt jól mutatja, hogy a 20 éves játékos az előző idényben 40 mérkőzésen kapott lehetőséget 1700 perc erejéig, míg a most futó szezonban 44 találkozón már 2589 játékperc áll a neve mellett. A középpályást az aktuális kontraktusa 2027 nyaráig köti a Realhoz, és a hírek szerint ezt további két évvel toldanák meg. Ezen kívül jelentősen megemelnék Camavinga fizetését, valamint a kivásárlási árát 1 milliárd euróra emelnék, hogy “elhajtsák” az érdeklődőket, a beszámolók alapján ugyanis jelenleg több angol topcsapat is szeretné őt a soraikban tudni.
Eduardo Camavinga a Real Madrid színeiben eddig 84 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Piaci értékét 60 millió euróra taksálja a transfermarkt.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…