Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: nagyot ment a Kecskemét, nem bírt egymással a Fehérvár és az Újpest

A dobogós helyek és a kiesés szempontjából is fontos találkozókat rendeztek az OTP Bank Liga 26. fordulójában szombat délután. 

A szombati program egy rendkívül fontos meccsel indult: a top 3-ra hajtó Puskás Akadémia a második helyezett Kecskemétet fogadta. Egy kimondottan szoros meccsre lehetett számítani, ezzel szemben hamar előnybe kerültek a vendégek, ami alaposan felforgatott mindent. Hovárh Krisztofer tudta kihasználni a felcsúti védelem hibáját, ami után a fehér mezesek már lépéselőnybe kerültek. A Kecskemét többnyire irányította a találkozót és elegáns futballal próbálták tovább növelni előnyüket. A PAFC főleg kivárt és labdaszerzés esetén gyors ellencsapásokra alapozott – de hiába. A kecskemétiek már az első félidőben is növelhették volna előnyüket, ám végül csak a fordulás után jött az áttörés számukra. Előbb Szalai Gábor talált be egy pontrúgást követően, majd öt perc múlva Horváth Krisztofer szerezte meg a második gólját. Így a lila-fehérek ezzel a 3-0-ás sikerrel továbbra is magabiztosan tartják a második helyüket, a Puskás Akadémia viszont lépéshátrányba került a pénteken nyerő Debrecennel szemben.

Puskás Akadémia – Kecskemét 0-3
G.: Horváth (6., 55.), Szalai (50.)

Fehérvárott jóval szerényebb célokért folyt a küzdelem: a Vidi és az Újpest is leginkább az első osztályú tagság bebiztosításáért küzd idén. Ráadásul mindkét oldalon volt edzőcsere is az elmúlt hetekben, így különösen nehéz volt tippelni a találkozó kapcsán. A Fehérvár kezdett jobban: pár perc játék után büntetőhöz jutottak, ám a lassításból kiderült, hogy a szabálytalanság a tizenhatoson kívül történt, így végül csak szabadrúgással jöhettek. Abból nem lett semmi és a folytatásban sem sok helyzetet jegyezhettünk fel. Pedig a kezdés nem volt rossz. A csapatok lelkesen presszingeltek, visszatámadtak, volt ritmusa a játéknak. Bő 20 perc játék után azonban – ahogy azt mondani szokták – a játék küzdő jellege dominált. A csapatok próbálgattak támadni, de a védelmek jól zártak. Álló háború alakult ki. Jelentős változás a második félidőben sem történt. Erősen érződött, hogy ez (legfeljebb) egy tipikus egygólos meccs lehet csak. A kérdés csak az volt, hogy azt a gólt ki szerzi. A Fehérvár kezdeményezett többet, de talán a legközelebb mégis a lilák jártak a vezetés megszerzéséhez. Gólt végül mégsem jegyezhettünk fel, ami egyfelől sajnálatos, másfelől viszont igazságos döntetlent jelent a látottak alapján.

MOL Fehérvár – Újpest 0-0
G.:

A 26. forduló további programja

Péntek
Mezőkövesd – Debrecen 0-1

Szombat
Puskás Akadémia – Kecskemét 0-3
 MOL Fehérvár – Újpest 0-0
19:30 Paks – Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Vasárnap
14:15 Vasas – Honvéd (Tv: M4 Sport)

16:30 Zalaegerszeg – Kisvárda (Tv: Duna World/M4 Sport+)

A bajnokság aktuális állása