Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a bennmaradásért harcoló Nyíregyháza Spartacus változást jelentett be…
A Nyíregyháza Spartacus hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette egykori kapusát, a csapatnál már korábban megforduló Hegedüs Lajost.
A 35 éves kapus korábban többek között a Paks, a Puskás Akadémia és az MTK kapusa is volt, több mint 200 NB-I-es meccsen védett. Marco Rossi szövetségi kapitány keretének is tagja volt egy időben.
Hegedűs legutóbb az NB III-as Dunaújvárosban védett az ősszel, a Szparinak kapusa sérülése miatt volt szüksége egy gyors segítségre.
“Örülök, hogy visszatérhettem! Dunaújvárosban voltam legutóbb, ahol januárban a profi futball megszűnt, és azóta egy ilyen lehetőségre vártam. Nagyon nagy bennem a bizonyítási vágy, mert amikor itt voltam, az sem csapat szinten, sem egyénileg nem úgy sikerült ahogy szerettem volna. Nagyon motivált vagyok, segíteni akarok a Szparinak. Igyekeztem magam végig olyan szinten tartani, hogy azonnal bevethető legyek, és a keretet is alkalmasnak tartom arra, hogy elérjük a célokat. Szinte mindenkit ismerek, vannak akikkel játszottam együtt a Spartacusban vagy az MTK-ban, így a beilleszkedéssel sincs gond” – mondta a kapus.
“Kilenc találkozó vár még ránk a bajnokságban, és fontos hogy legyen egészséges, rutinos kapusunk. Fejér Béla a héten újabb kontrollvizsgálatokon vett részt, és sajnos további kezelésekre van szüksége, rá még edzéseken sem számíthatunk. Hrabina Alex az MTK elleni meccs másnapján jelezte, hogy fáj a háta. Ezért ezen a poszton mindenképpen szükségünk volt egy azonnal bevethető játékosra. Hegedüs Lajos ősszel Dunaújvárosban védett, jó erőállapotban van, jól ismerem őt, így megállapodtunk a hálóőrrel” – tette hozzá Fekete Tivadar sportigazgató.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…