Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: magabiztos győzelmet aratott hazai környezetben a Manchester United! – videóval

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában az Erik ten Hag által irányított Manchester United a Sean Dyche vezette Evertont fogadta…

(Photo by Jan Kruger/Getty Images)

A találkozó első nagy lehetőségét a 8. percben jegyezhettük fel a Manchester United oldalára. Ekkor Harry Maguire indította Rashfordot, akinek a lövése pont középre ment, így Pickford védeni tudott. A 12. percben Bruno Fernandes szöglete után Antony elé került a labda, a brazil támadó lövése a bal oldali kapufán csattant, majd a kipattanót Wan-Bissaka nem tudta értékesíteni óriási helyzetben. A 22. percben Fernandes remek indítását követően Antony került ziccerbe, a brazil próbálkozását hárította bravúrral Pickford. A 36. percben már az Everton kapusa is tehetetlen volt, a Manchester United tehát megszerezte a vezetést. Jadon Sancho ugratta ki remek ütemben Scott McTominayt, aki védhetetlenül a kapu bal oldalába lőtt. Az első játékrész ráadásában még Antony előtt adódott egy újabb lehetőség, Pickford eszén viszont ezúttal sem tudott túljárni. 

Bár a második félidőben sokkal kevesebb nagy helyzetet láthattunk, azonban újabb gólt így is feljegyezhettünk a Manchester United javára. A 71. percben egy óriási Coleman hibát követően Rashfordhoz került a labda, majd a csereként beállt Anthony Martialhoz passzolt, aki higgadtan a kapuba gurított. Erik ten Hag legénysége teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot. 

Manchester United – Everton 2-0 (1-0)
Helyszín:
Old Trafford (Manchester); Vezette: Michael Oliver
Gólszerzők: McTominay (36.), Martial (71.) ill.
Sárga lapok:
ill.
Kiállítás: ill.

Manchester United: De Gea – Wan-Bissaka, Maguire, Martinez, Malacia – McTominay, Fernandes – Antony (Martial 60.), Sabitzer (Fred 76.), Sancho (Eriksen 76.) – Rashford (Weghorst 81.). Menedzser: Erik ten Hag

Everton: Pickford – Coleman (Patterson 87.), Keane, Tarkowski, Godfrey (Mykolenko 46.) – Iwobi, Gueye (Garner 60.), Onana (Davies 60.), McNeil – Gray, Simms (Maupay 70.). Menedzser: Sean Dyche 

Videós összefoglaló:

A 30. forduló további programja:

Szombat:
16:00 Aston Villa – Nottingham
16:00 Brentford – Newcastle 

16:00 Fulham – West Ham
16:00 Leicester – Bournemouth
16:00 Tottenham – Brighton (Tv: Match 4)
16:00 Wolverhampton – Chelsea (Tv: Spíler 1)
18:30 Southampton – Manchester City (Tv: Match 4)

Vasárnap:
15:00 Leeds – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)

17:30 Liverpool – Arsenal (Tv: Spíler 1)

A bajnokság aktuális állása: