Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Honvéd nyerte a Vasas elleni kiesési rangadót

Az OTP Bank Liga 26. fordulójának kiesési rangadóján a Vasas fogadta a Honvédot…

A találkozó nagyon alacsony színvonalúra sikeredett, a hazaiakon egyáltalán nem volt észrevehető, hogy sereghajtóként a kiesés ellen küzdenének, a Honvéd legalább a meccs bizonyos szakaszaiban mutatott némi küzdeni akarást, aminek meg is lett az eredménye. A Vasasnak mindössze két kapura lövése volt, de ebből egy sem találta el azt. A vendégek 9 alkalommal is próbálkoztak, voltak ígéretesebb lehetőségeik, azonban igazán nagy csak egy volt, amiből gól is született. Keresztes tologatta 18 méterre a labdát a kaputól addig míg lövőhelyzetbe nem került, a lövését ugyan Inyibor blokkolta, viszont az pont Lukic elé pattant, a szerb csatár pedig 7 méterről a kapuba belsőzte a labdát a 85. percben, ezzel nagyon fontos három pontot szerezve a kispestieknek. A Honvéd így feljött egy pontra a jelenleg bennmaradást érő 10. helyen lévő Fehérvárra, míg a Vasas már 10 pontra van ettől és nagyon reménytelen a helyzete az angyalföldieknek.

Vasas – Honvéd 0-1 (0-0)
Helyszín: Illovszky Rudolf Stadion (Budapest), Vezette: Berke B.
Gólszerző: Lukic (85.)

A 26. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Mezőkövesd – DVSC 0-1

Szombat:
Puskás Akadémia – Kecskemét 0-3
Mol Fehérvár – Újpest 0-0
Paks – Ferencváros 3-2

Vasárnap:
Vasas – Honvéd 0-1
16:30 Zalaegerszeg – Kisvárda (Tv: Duna World/M4 Sport+)

A bajnokság aktuális állása: