Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: hatalmas botrány van kibontakozóban a Villarreal elleni meccset követően! – képpel

Komoly bajba kerülhet a “királyi gárda”, és különösen Fede Valverde, amennyiben igaznak bizonyulnak a Real Madrid – Villarreal találkozót követő híresztelések (…)

 

(…) A spanyol sportsajtó ugyanis már a meccset követően egyből foglalkozott azzal, hogy a pályán többször is szóváltásba keveredő Federico Valverde és Alex Baena között a lefújást követően sem csitultak az indulatok.

A Marca beszámolója szerint a két játékos között már a két csapat korábbi, Király-kupa találkozóján is ‘izzott a levegő’, Baena pedig most egyenesen azzal próbálta kizökkenteni Valverdét, hogy szörnyű családi tragédiáját emlegette fel – Az uruguayi kiválóság kapcsán még februárban történt az a sajnálatos eset, hogy párja elvetélt. Az esetről elsőként hírt adó El Chiringuito szerint Alex Baena száját elhagyhatta a ‘Sírj csak, a gyermeked úgysem születik már meg’ mondat, ami Real Madrid játékosánál igen mély nyomot hagyott.

A beszámolók szerint Valverde a lefújást követően a Satniago Bernabéu előtt várt a távozó vendég játékosokra, majd amikor Alex Baena is megérkezett, indulatosan elé lépett, és személyes inzultusnak véve a pályán elhangzottakat, egyszerűen arcon ütötte a Villarreal játékosát.

A történteket vasárnap reggelre már számos forrás megerősítette, kiemelve, hogy a Villarreal játékosai közül jó páran látták az ominózus esetet, akik így szemtanúk is lehetnek az ügy folytatásában. A hírek szerint Alex Baena a Villarreal csapatmenedzserének azonnal jelezte a történteket, és állítólag már a rendőrséghez is fordult – Még komoly jogi huzavona is kerekedhet a két játékos közötti inzultusból!