Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: az MTK győzött a Győr vendégeként

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 30. fordulójának zárómérkőzésén a feljutó helyen álló MTK Budapest az ETO FC Győr otthonában vendégeskedett hétfő este…

 

Az esélyesebb MTK Budapest 2-1-es győzelmet harcolt ki az ETO FC Győr vendégeként. A hazai gárda bátran és kezdeményezőbben kezdte a mérkőzést, de a rámenős támadásvezetések ellenére az MTK kapuja előtt rendre elfogyott a tudományuk. Az első félidőben a hazaiak hiába játszottak fölényben, nem tudtak jelentős helyzetet kidolgozni. A vendégek kapura valamivel veszélyesebbek voltak, Ruisznak kellett védenie Stieber szabadrúgását nem sokkal a szünet előtt, de ők sem voltak kellően élesek. A fordulást követően is az ETO volt aktívabb, majd tíz perc után Zsóri súlyosnak tűnő sérülése borzolta a kedélyeket. A második félidő derekánál Horváth Artúr jó húsz méterről lőtt a győriek hálójába, megszerezve a vezetést a kék-fehérek javára. A góllal megváltozott a játék képe, az MTK magabiztosan futballozott és további lehetőségeket alakított ki, negyedórával az első találat után jött a második: Kata kiugratásából Kovács Mátyás volt eredményes. A második góllal eldőlni látszott a találkozó, a hosszabbítás első percében azonban a csereként beálló 17 éves Huszár Marcell a tizenhatos elől gyönyörűen lőtt a hálóba szabadrúgásból. Ezzel a góllal a Győr izgalmassá tette a hajrát, de kiegyenlíteni már nem tudott.

Az MTK egyetlen pontra megközelítette az éllovas Diósgyőrt, az ETO maradt a kilencedik helyen.

ETO FC Győr – MTK Budapest 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Huszár M. (90+1.), ill. Horváth A. (65.), Kovács M. (80.)

A 30. forduló eddigi eredményei és további programja

BFC Siófok – Kazincbarcika 1-0
Csákvár – Dorog 1-1
Mosonmagyaróvár – Szeged 1-1
Nyíregyháza – Szentlőrinc 2-1
Soroksár – Pécsi MFC 2-0
Tiszakécske – Ajka 1-3
Diósgyőri VTK – Békéscsaba 1-0
Haladás – Gyirmót 3-3
Kozármisleny – Budafok 2-0
ETO FC Győr – MTK Budapest 1-2

A bajnokság aktuális állása