Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Ahogyan arról beszámoltunk, az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Boca Juniors együttese a minap új vezetőedzőt nevezett ki a csapat élére…
A Boca Juniors újdonsült vezetőedzője, Jorge Almirón nem tagadta, hogy már korábban reménykedett egy hasonló lehetőség eljövetelében:
“Amikor a Lanússzal megnyertük a bajnokságot 2016-ban, bennem volt a gondolat, hogy lehetőségem lesz egy nagyobb csapatot irányítani. Végül kicsit más úton haladt tovább a karrierem, de most itt vagyok. Amikor beléptem, úgy éreztem magam, mintha egy filmben lennék. Két éve még turistaként jártam itt fotózkodni, most pedig én lehetek a Boca Juniors edzője. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem álmodtam erről.”
A Boca az idény első kilenc fordulója alatt szerzett 14 pontjával egyelőre csak az argentin bajnokság (Liga Profesional) középmezőnyében található.
Almirón a hétközi fordulóban éppen az egyik korábbi csapata, a San Lorenzo ellen mutatkozhat be a “genovaiak” kispadján.
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt