A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az MTK Budapest 2-1-re győzött az ETO FC Győr vendégeként a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) hétfő esti összecsapásán…
Az MTK Budapest támadója, Zsóri Dániel a második félidő elején ijesztő sérülést szenvedett, amikor egy kiugrást követően összeütközött a kapujából kifutó Ruisz Barnabással, a Puskás-díjas csatár feje pedig hirtelen hátrabillent, majd eszméletlenül terült el a földön.
A többi játékos azonnal a segítségére sietett, majd a mentőautó is a pályára sietett. Néhány perces ápolás után Zsóri magához tért, már felült a hordágyon, amikor besegítették a mentőautóba, amely a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházba szállította őt további vizsgálatokra, megfigyelésre.
Az MTK Budapest egy rövid tájékoztatást adott később az állapotáról: “Úgy tűnik, szerencsére minden rendben van Zsóri Dániellel! Jobbulást és mielőbbi teljes felépülést.”
Az esetről készült VIDEÓ az M4 Sport oldalán keresztül tekinthető meg.
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban