A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
Román sajtóbeszámolók szerint a helyi hatóságok nyomozást indítottak a Mezőkövesd Zsóry román légiósa ellen, aki egy évvel ezelőtt még a román bajnokságban követett el gyanús tevékenységet egy mérkőzés alatt…
Román sajtóbeszámolók szerint a román labdarúgó-szövetség és a rendőrség nyomozást indított a Mezőkövesd labdarúgója, Steliano Filip ellen, akit fogadási csalással gyanúsítanak.
Tavaly áprilisban a román hátvéd a Dinamo Bukarest színeiben a CS Mioveni elleni mérkőzés első 25 percében négy szabálytalanságot követett el, ezek közül az utolsóért sárga lapot kapott, majd ezután legközelebb csak a 94. percben szabálytalankodott. Mindeközben a Nemzetközi Szövetség a Fogadások Tisztaságáért (IBIA) nevű szervezet figyelt fel arra, hogy a találkozó előtt kiugróan nagy összegekben fogadtak arra, hogy Filip sárga lapot fog kapni a meccs első 25 percében.
A fogadási piacot figyelő szervezet fülesét követően a gyanús mérkőzéssel kapcsolatos eljárás híre előbb az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) jutott el, majd a kontinentális szervezet értesítette a román szövetséget is, amely a sajtónak megerősítette a vizsgálat tényét.
“Megerősítjük, hogy az FRF a játék tisztaságáért és a fogadási csalások ellen küzdő osztálya vizsgálatot kezdeményezett a megnevezett mérkőzés ügyében, valamint azt is, hogy a vizsgálat eredményeit átadtuk az illetékes hatóságoknak. Mivel a vizsgálat jelenleg is folyamatban van, több részletet nem tudunk elárulni az üggyel kapcsolatban” – idézi a román szövetség közleményét a Gazeta Sporturilor.
A román sportlap felidézi Filip egy 2019-es nyilatkozatát, melyben elmesélte, hogy egyszer 25 ezer eurót kínáltak neki azért, hogy szándékosan sárga lapot kapjon egy meg nem nevezett mérkőzésen, de ő ezt visszautasította.
A Nemzeti Sport megkereste Bódi Krisztiánt, a Mezőkövesd sajtófőnökét, aki elmondta, hogy mivel ők is a sajtóból hallottak először az ügyről, egyelőre nem kívánják kommentálni az erről szóló híreket.
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…