Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) folytatja pályafutását Houssem Aouar, aki a beszámolók alapján mindenben megegyezett az AS Roma csapatával.
(Photo by Marcio Machado/Eurasia Sport Images/Getty Images)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a következő szezontól az olasz bajnokságban folytatja a pályafutását Houssem Aouar. A 24 éves középpályás ugyanis a beszámolók alapján megegyezett a következő klubjával, ami az AS Roma lesz. Aouarnak az idény végén fog lejárni a szerződése a Lyonnál, amit nem fog meghosszabbítani a csapattal, így ingyen teheti át a székhelyét az olasz fővárosba. A források szerint a felek a személyes feltételekben is megegyeztek, ami alapján a középpályás éves szinten 2,8 millió eurót fog keresni, ez pedig még tovább növekedhet különböző bónuszok teljesülése esetén.
Aouar 2017 nyara óta tartozik a Lyon felnőttei közé, ez idő alatt 229 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 41 gólt és 36 gólpasszt jegyzett.
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…