Először ünnepelhetett győzelmet a Barcelona otthonában Diego Simeone
Ismerős környezetbe térhet vissza…?
A saját tizenhatosa előteréből volt eredményes…
Bár úgy tűnt, nyáron távozik, most mégis megegyeztek a hosszú távú maradásban
A védő kontraktusa nyáron lejár
Komoly sérülést szenvedett a Bayern München elleni vereség során
A norvég csatárnak két bajnoki meccs óta még kapu eltaláló lövése sem volt
Egyre több érdeklődőt jegyezhetünk fel…
A korábbi edzőt a múlt héten menesztették, miután a csapat az utolsó helyen áll a tabellán
Első mesterhármasát jegyezte a bajnokságban a svéd támadó!
A korábbi Atlético Madrid és Barcelona játékos, Arda Turan megkapta első, hivatalos edzői megbízatását a török másodosztályban.
(Photo by David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images)
A török másodosztályú Eyüpspor hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy a korábbi török válogatott labdarúgót, Arda Turant nevezték ki a vezetőedzői pozícióba. A 36 éves egykori középpályás 1,5 éves szerződést írt alá a klubbal, így várhatóan 2024. júniusáig irányíthatja a csapatot.
Ez Turan első edzői megbízatása, miután 2022. szeptemberében bejelentette a visszavonulását. Már akkor elmondta, hogy edzőként szeretne visszatérni a futball világába, csapatánál pedig a Barcelona és az Atletico Madrid játékát ötvözné, ahol ő is évekig játszott. Pályafutása utolsó éveiben már a Galatasaray játékosa volt, innen is vonult vissza, miután 2022. júliusában lejárt a szerződése a török csapatnál.
Kamuoyuna Duyuru 📣
Eyüpspor’umuz, teknik direktörlük görevi için Arda Turan ile 1.5 yıllık sözleşme imzaladı. ✍️
Semt-i Mukaddes’e hoş geldin Arda Turan! @ArdaTuran 🟣🟡 pic.twitter.com/OF0LY599dN
— Eyüpspor (@eyupsporkulubu) April 14, 2023
Először ünnepelhetett győzelmet a Barcelona otthonában Diego Simeone
Ismerős környezetbe térhet vissza…?
A saját tizenhatosa előteréből volt eredményes…
Bár úgy tűnt, nyáron távozik, most mégis megegyeztek a hosszú távú maradásban
A védő kontraktusa nyáron lejár
Komoly sérülést szenvedett a Bayern München elleni vereség során
A norvég csatárnak két bajnoki meccs óta még kapu eltaláló lövése sem volt
Egyre több érdeklődőt jegyezhetünk fel…
A korábbi edzőt a múlt héten menesztették, miután a csapat az utolsó helyen áll a tabellán
Első mesterhármasát jegyezte a bajnokságban a svéd támadó!
A magyar válogatott középpályás legutóbb márciusban talált be a bajnokságban a Heidenheim ellen
Bo Henriksen együttese a Dortmund és a Bayern München után újabb élcsapat skalpját gyűjtötte be!
Egyre mélyebbre csúszik Guardiola együttese…
Úgy tűnik, mindenben megegyeztek a felek…
A nyáron annyira nem sikerült egy hasonló ügylet…
Marad a felcsúti gárda szolgálatában…
Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a támadó
A fiatal játékos sérülés miatt nem fog pályára lépni
A klubmenedzser beszélt a jövőjéről…
Ha a folyamatos vereségsorozat nem lenne elég a Citynél…
Hamarosan megtörténhet a bejelentés is
Ez a szezonja is sérülésekkel tarkított a játékosnak
A cégcsoporton belül készül klubot váltani…