Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: a Leicester ellen sem torpant meg a Man. City! – videóval

Az angol bajnokság 31. fordulójának szombat esti záró mérkőzésén a Manchester City hazai pályán hozta a kötelezőt, és nyert a Leicester City ellen, három pontra csökkentve hátrányát az éllovas Arsenal mögött.

(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)

 

Zsinórban hatodik bajnokiját nyerte meg Pep Guardiola csapata, ezúttal is meggyőző játékkal. A kiesés ellen menekülő Leicester ugyan nem játszott alárendelt szerepet a találkozón, több komoly sansza is volta gólszerzésre a “rókáknak”, azonban azzal, hogy igencsak ‘bent ragadtak az öltözőben’ a találkozó elején, megpecsételte a sorsukat.
A City az első 25 perc alatt három gólt szerezve, előbb John Stones majd Erling Haaland ‘kötelező’ góljaival lényegében hamar döntésre vitte a dolgot.

Pep Guardiola csapata a lejátszott meccsek tekintetében utolérte a listavezető Arsenalt, ráadásul hátránya már csupán három pont (…) A Leicester pedig, temetni még kár lenne a csapatot, de épp itt az ideje, hogy elkezdjenek pontokat gyűjteni a “rókák”: a legutóbbi öt meccsükön például csak egyet sikerült…

Manchester City – Licester City 3-1 (3-0)
Gólszerzők: Stones (5.), Haaland (13. -büntetőből, és 25.)

Szombat:
Aston Villa – Newcastle 3-0
Chelsea – Brighton 1-2
Everton – Fulham 1-3
Southampton – Crystal Palace 0-2
Tottenham – Bournemouth 2-0
Wolves – Brentford 2-0

A forduló vasárnapi találkozói:

15:00 West Ham – Arsenal (Tv: Match 4)
17:30 Nottingham Forest – Manchester United (Tv: Spíler 1)
21:00 Leed United – Liverpool (Tv: Match 4)

 

A tabella jelenlegi állása: