Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: idegenben szenvedett vereséget a Juventus – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 30. fordulójának vasárnapi játéknapjának kora esti mérkőzésén a Sassuolo fogadta a Juventust.

(Photo by Alessandro Sabattini/Getty Images)

Az első játékrész nem vonul be a történelembe, ugyanis egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt a csapatoknak. A Sassuolo kétszer vette célba a Juventus kapuját, míg a vendégek hatszor is a hazaiakét, viszont mindegyik lövés célt tévesztett, így egy unalmas 0-0-val vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben már akadtak lehetőségek, az 56. percben Grégorie Defrel szerzett kis híján gólt, de fejesét Mattia Perin bravúrral hárítani tudott. A 65. percben viszont már a 30 éves hálóőr is tehetetlen volt, egy szögletet követően alakult ki nagy kavarodás, a labda pedig végül Defrelnél kötött ki, a francia játékos pedig 12 méterről kirúgta a bal alsót (1-0). A Juventus nem tudott eléggé felpörögni, hogy legalább az egyik pontot megmentese, mindössze egy Gatti fejesre tellett a torinóiaktól, amelyet Consigli hárítani tudott. A Juventus így nem tudta kihasználni az Inter és az AC Milan botlását és 9 pontra van a Bajnokok Ligája indulást érő 4. helytől, a Sassuolo pedig feljött a 10. pozícióba.

Sassuolo – Juventus 1-0 (0-0)
Helyszín: Mapei Stadium – Città del Tricolore (Reggio Emilia), Vezette: A. Rapuano
Gólszerző: Defrel (65.)

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 30. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Cremonese – Empoli 1-0
Spezia – Lazio 0-3

Szombat:
Bologna – AC Milan 1-1
Napoli – Hellas Verona 0-0
Inter – Monza 0-1

Vasárnap:
Lecce – Sampdoria 1-1
Torino – Salernitana 1-1
Sassuolo – Juventus 1-0
20:45 AS Rom – Udinese (Tv: Sport 1)

Hétfő:
20:45 Fiorentina – Atalanta (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: