Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: ki tudta használni riválisai botlásait az AS Roma – videóval

Az AC Milan és az Inter botlásait követően újabb pontokkal lépett el az AS Roma a Serie A 30. fordulójában…

(Photo by Paolo Bruno/Getty Images)

Hatalmas lehetőség állt José Mourinho csapata előtt a Serie A 30. fordulójában, hiszen míg az Inter hazai pályán kapott ki a Monzától, addig az AC Milan csupán egy ponttal távozott a Bologna otthonából.

Az AS Roma pedig ennek tudatában kezdte meg a mérkőzést, azonban a gólra egészen a 37. percig várni kellett. Bove Cristante kihagyott büntetőjét követően tudott gólt szerezni, így a rómaiak 1-0-ás eredménnyel mehettek a félidei pihenőre.

A második etapban felpörögtek az események, hiszen amíg az AS Roma Pellegrini góljának köszönhetően két góllal lépett el az 55. percben, addig Pereyra büntetőből szépíthetett volna a 69. percben, azonban a hazaiak kapusa védett, a szoros hajrá pedig ennek köszönhetően elmaradt.

Az AS Roma így 56 ponttal a tabella harmadik fokán tanyázik, míg az AC Milan 53, az Inter pedig 51 ponttal áll mögöttük.

AS Roma – Udinese 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Bove (37.) Pellegrini (55.) Abraham (90+1.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

 

A 30. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Cremonese – Empoli 1-0
Spezia – Lazio 0-3

Szombat:
Bologna – AC Milan 1-1
Napoli – Hellas Verona 0-0
Inter – Monza 0-1

Vasárnap:
Lecce – Sampdoria 1-1
Torino – Salernitana 1-1
Sassuolo – Juventus 1-0
AS Roma – Udinese 2-0

Hétfő:
20:45 Fiorentina – Atalanta (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: