A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A “vörösök” a következő átigazolási időszakban átadólistára teszik rutinos hátvédjüket, mert Jürgen Klopp már nem számít rá a jövőben.
(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint a Liverpool a nyár folyamán mindenképpen értékesíteni akarja középhátvédjét, Joel Matipot. A 31 éves labdarúgó szerződése 2024-ben lejár, így ha még nyáron túladnak rajta, akkor némi pénzt láthatnak belőle az angolok. A forrás úgy tudja, hogy a Mersey-partiak 10 millió fontot szeretnének kapni a kameruni játékosért.
Matip 2016-ban igazolt a Liverpoolhoz a Schalke csapatától ingyen. Azóta a “vörösök” színeiben 185 mérkőzésen léphetett pályára minden versenysorozatot figyelembe véve, amelyeken 10 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. Ez a szám akár lehetne több is, de sokat bajlódott sérüléssel a 31 esztendős középhátvéd. A rutinos labdarúgó az angol alakulattal nyert Bajnokok Ligáját, bajnoki címet, klubvilágbajnokságot, FA-kupát, és angol, valamint UEFA szuperkupát is.
A hírek szerint a Liverpool nagy érdeklődést mutat a Benfica középhátvédje, António Silva iránt, ami szintén csak megerősíti Matip esetleges távozását.
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…