Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
A Ferencváros 3-0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 27. fordulójában…
Az M4 Sport beszámolói szerint a Ferencváros hangosbemondója, Szendrey Zsolt Károly “Szasza” a Budapest Honvéd elleni 3-0-s győzelem után tréfásnak szánt, keresetlen figyelmeztetést intézett a kispesti szurkolók irányába.
A Honvéd szurkolói blogja, illetve krónikása szerint “Megkérem az NB II-be igyekvő vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban!” hangzott el, a helyszínen tartózkodó Ferencváros-szurkolók beszámolója alapján “Megkérem a másodosztály-aspiráns vendégszurkolókat, maradjanak a szektorukban!” volt az ominózus mondat. Nyilván részletkérdés, egyik megfogalmazás sem túl elegáns.
„A szombat esti mérkőzésen a hangosbemondó tréfásnak szánta a megjegyzését, azonban a szavai valójában sportszerűtlenek voltak. A klub mérlegelte a kolléga 10 éves munkáját és házon belül rendezte az esetet” – közölte a Ferencváros sajtó osztálya a csatornával.
A hírek szerint a Ferencváros fegyelmi eljárás keretein belül vizsgálta meg az esetet.
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…
Hacsak ideiglenesen is, de az élre állt Antonio Conte és legénysége a Cagliari elleni győzelmet követően…
A Wolves hiába vezetett, tovább kell várniuk az első győzelmükre!
Fontos meccset nyert az MTK…
Rossz hír a királyi gárda számára
A Hansi Flick vezette Barca továbbra is hibátlan a bajnokságban…
Kétszer is vezetett a firenzei gárda, ám a három pontot végül a bergamói együttes zsebelte be…