Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: visszatérhetnek a Honvéd mellőzöttjei – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint a Budapest Honvéd újra számítana a keretéből önkéntesen kitett játékosaira…

Az NB1.hu információi szerint a Budapest Honvéd visszahívta első csapatába a március elején száműzött Szappanos Pétert és Zsótér Donátot, akik így akár pályára is léphetnek a soron következő, Újpest elleni bajnokin pénteken.

A Honvéd még március elején adott ki egy sokatmondó közleményt, aminek az volt a lényege, hogy senki nem helyezheti magát előtérbe a klub érdekeivel szemben – a két játékos ekkor tűnt el az első csapatból, így bizonyára nekik szólt az üzenet. Most azonban a sérülések és a kiesési harcban való fenyegetettség miatt úgy döntöttek, hogy mégis számolnak vleük.

Szappanosra leginkább azért lehet szükség, mert a Ferencváros ellen a fiatal kapus, Dúzs Gellért térdsérülést szenvedett, őt pedig a veterán Tomás Tujvel helyettesítette, aki jelenleg az egyetlen reális opció kapusposzton. Zsótérban pedig kettőzött tettvágy is dolgozhat, mert amellett, hogy a Kispestet edző Dean Klafuric felé sem árt bizonyítania, az Újpest kispadján az a Nebojsa Vignjevics ül, akivel nem volt túl rózsás a viszonya, amikor a lila-fehéreknél játszott.

A Honvéd jelenleg a kiesést jelentő 11. helyet foglalja el a bajnokságban, két ponttal lemaradva az előtte tanyázó MOL Fehérvártól, és hattal a hetedik Újpesttől.