Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Verdi duplájával kulcsfontosságú meccset nyert meg a kiesés ellen küzdő Hellas Verona! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 31. fordulójának nyitó mérkőzését a kiesés ellen küzdő Hellas Verona, és a 8. helyen álló Bologna játszotta egymással.

(Photo by Emmanuele Ciancaglini/Ciancaphoto Studio/Getty Images)

Az elmúlt két mérkőzésén négy pontot begyűjtő Hellas Verona számára egyre reménytelibbé vált a kiesés elleni harc, hiszen 3 pontra megközelítették a 17. helyen álló Speziát 8 fordulóval a bajnokság vége előtt. Ezen az estén viszont egy kifejezetten nehéz feladat várt rájuk, mivel az 5 meccse veretlen Bologna látogatott hozzájuk. A hazaiak ennek ellenére végig aktívabbak voltak az első félidő során, de ez igazán nagy helyzetekben nem mutatkozott meg, egészen a félidő végéig, amikor több percnyi videózás után büntetőt ítélt a játékvezető! A labda mögé Verdi állt oda, ő pedig értékesíteni tudta a büntetőt, így a Verona előnnyel vonulhatott a szünetre! A második játékrész kezdetén Thiago Motta cserékkel igyekezett felpörgetni a csapatát, de az újabb gólt is a hazaiak jegyezték! Ekkor egy beadásra érkezett tökéletesen a védőjét lerázó Verdi, aki 5 méterről fejjel vette be Skorupski kapuját, 2-0! A folytatásban a Bologna mindent megtett, hogy közelebb tudjanak zárkózni ellenfelükhöz, de erőfeszítéseiket már csak a hosszabbításban koronázta siker. A 94. percben ugyanis egy formás akció végén Dominguez elé került a labda, aki egy okos átemelős megoldást választva átverte a kirontó kapust, 2-1! Ezt követően viszont már nem jött össze az egyenlítés a vendégek számára, így a Verona 3 ponttal gazdagodott és ezzel pontszámban beérték a Spezia csapatát.

Hellas Verona – Bologna 2-1 (1-0)
Helyszín:
Stadio Marcantonio Bentegodi Vezette: M. Mariani
Gólszerzők:
Verdi (45+6. – büntető, 62.) ill. Dominguez (90+4.)
Sárga lapok: Faraoni (56.), Duda (72.) ill. Posch (25.), Barrow (31.), Dominguez (38.), Skorupski (45+4.)
Kiállítás:ill. –

A mérkőzés összefoglalója:

A 31. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Hellas Verona – Bologna 2-1

Szombat:
15:00 Salernitana – Sassuolo (Tv: Sport 1)
18:00 Lazio – Torino (Tv: Sport 1)
20:45 Sampdoria – Spezia (Tv: Sport 1)

Vasárnap:
12:30 Empoli – Inter (Tv: Sport 1)
15:00 Monza – Fiorentina (Tv: Sport 1)
15:00 Udinese – Cremonese
18:00 AC Milan – Lecce (Tv: Sport 1)
20:45 Juventus – Napoli (Tv: Sport 1)

Hétfő:
20:45 Atalanta – AS Roma (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: