Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csercseszov: “Az akarattal nem volt sosem probléma”

A Ferencváros 1-0-s győzelmet aratott a Vasas ellen, ezzel visszaállította hatpontos előnyét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) élén a Kecskemét előtt…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a legutóbbi győztes meccs után úgy véli, hogy csapata túl van az elmúlt hetek nehezebb időszakán:

A bajnokság hajrájában minden csapatnak megvan a saját célja. Ez a harmadik kemény meccsünk volt a Vasas ellen. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán a közös történelmünk. Az első félidőben kicsit lassan kezdtünk, a szünetben kértem a fiúkat, hogy gyorsítsák fel a játékot. Ezt a szünet után megtették. Nincs olyan csapat a világon, amely a bajnokság első fordulójától az utolsóig szuperül játszik. Nekünk is megvolt a mélypontunk, ami a sérülések mellett azzal is magyarázható, hogy tizenhat meccsel többet játszottunk, mint a többi csapat. Az akarattal nem volt sosem probléma.”

Öt fordulóval a bajnokság vége előtt a zöld-fehérek hat ponttal előzik meg a mezőny meglepetéscsapatát, az újonc Kecskemétet az élen.