Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai: “Jobban össze kell dolgozniuk a játékosainknak”

A német bajnokság (Bundesliga) 29. fordulójának szombati játéknapján a Hertha BSC hazai környezetben 4-2-es vereséget szenvedett a Werder Brementől…

(Photo by Maja Hitij/Getty Images)

A Hertha BSC kispadjára visszatérő Dárdai Pál csapata már 4-0-s hátrányban is volt, csak a találkozó hajrájában tudott közelebb zárkózni, így a végéig sima vereség után cseppet sem volt elégedett:

“Elfogadhatatlan, hogy saját közönségünk előtt ilyen kezdést engedünk az ellenfélnek, ráadásul egy majdnem közvetlen riválisnak. Vannak feladatok, amiket csak összefogással, együtt lehet megoldani. Az erre való törekvést csak a második félidőben láttam a játékosaimtól, az elsőben mintha mindannyian magukkal lettek volna elfoglalva. Nem vállaltunk elég párharcot, és ha igen, mindig kicsit késve értünk oda, az ellenfél pedig profitált ebből. Talán elérhettünk volna valamit, ha nincs három gólt eredményező egyéni hibánk. De az világosan látszik, hogy a mentális felkészülés terén nagyon sok a feladatunk. Az első félidőben teljesen leblokkolt a csapat, erre nem számítottam. A fejekben nagyobbak a problémák, mint gondoltam.”

“Nagyon fontos kiesési rangadók állnak még előttünk, melyeken mindenképpen nyernünk kell. Az első pillanattól kezdve arról beszélek, hogy a következő hetekben csupán egyvalami számít: a bennmaradás kiharcolása. Ehhez azonban jobban össze kell dolgozniuk a játékosainknak, teljes odaadással harcolnunk kell egymásért” – tette hozzá.

Öt fordulóval a vége előtt a sereghajtó Hertha három pontra van az osztályozótól és öt pontra az utolsó automatikus bennmaradást érő pozíciótól.