Talán nem sokan gondolták volna a szezon elején, hogy a MOL Magyar Kupa döntőjében a másodosztályú Budafok és a Zalaegerszeg együttese csap majd össze. Végül azonban mégis ez a két csapat találkozott a Puskás Arénában – meglepően sok néző előtt, egy jó hangulatú meccsen.
Egy első- és egy másodosztályú csapat küzdhetett meg a Magyar Kupáért a Puskás Arénában – a győztes ráadásul jövőre ott lehet majd a nemzetközi porondon is. A tét tehát nem volt kicsi a ZTE és a Budafok számára, mindkét csapatnak ez volt az idei szezon csúcspontja.
A nagy tét eléggé éreztette a hatását a két együttes játékán – nem pozitív értelemben. Óvatosak voltak a felek, kellett némi idő az oldódáshoz, de még később sem könnyen mertek kockázatot vállalni a csapatok. Az első percekben inkább a zalaiak érvényesültek inkább, de aztán a Budafok is egyre inkább tényezővé vált. Sőt, a piros-feketék összességében veszélyesebbek tudtak lenni a kapura az első félidőben ellenfelüknél, ami nem kis szó. A legnagyobb helyzetet a 19. percben jegyezhettük fel, amikor a budafokiak vezethettek támadást és a zalaegerszegi védők figyelmetlenségeit kihasználva egészen egy felsőlécig jutottak (a menteni igyekvő Kálnoki-Kis találta el becsúszva Demjén kapust, akinek a válláról pattant a lécre a labda). Ezen felül azonban összességében nem sok minden történt. Nem láthattunk kapus bravúrokat, de még a tempó sem volt öldöklő – a színvonalról nem is beszélve. Kiegyenlített játék folyt a pályán, ilyen tét mellett a két együttes nem tudott mit kezdeni egymással az első félidőben.
Boér Gábor nem volt elégedett a látottakkal és a szünet után rögtön kettős cserére szánta el magát: érkezett Németh és Huszti is, hogy a ZTE jobban irányítása alatt tudja tartani a játékot. A Budafok azonban remekül tartotta magát a mezőnyben és nem lehetett érezni az osztálykülönbséget. Ez volt a zalaiak nagy kudarca, ami miatt Boér bosszankodhatott is. A hajrára azonban elfáradt a Budafok és teljesen visszaálltak a saját kapujuk elé – elkezdték őrizgetni a 0-0-t és egy-egy kontrában bízhattak csak. A Zalaegerszeg kisebb lehetőségekig jutott csak, de nem jártak igazán közel a gólhoz. Tipikus (legfeljebb) egy gólos meccs, ahol egyik csapat sem tudott betalálni a rendes játékidőben. Jöhetett a hosszabbítás.
Az a hosszabbítás, amely a játékosoknak és a nézőknek sem esett jól. Igazi szenvedős meccs volt ez, ahol a végén már egyáltalán nem volt szórakoztató a játék, elvétve voltak csak érdemi történések – igaz, utólag belegondolva talán mégis érdemes volt végigvárni. A végjátékban ugyanis sikerült kapura lövést bemutatnia a Zalaegerszegnek, ez pedig kulcs volt a végkimenetel szempontjából. Előbb kis szerencsével maradt a labda a csereként beállt Németh Dánielnél, aki az alapvonal felől közelítette meg a kaput és közelről, éles szögből leadott lövését végül nem tudta hárítani Gundel-Takács Bence. A labda a kapus feje fölött süvített el és a hálóban kötött ki. Ez gyakorlatilag el is döntött mindent, ám öt perccel később született még egy gól. A szintén csereként beállt Szalay lőhetett veszélyes helyről szabadrúgást (a ZTE-ből rajta kívül senki nem ment az ellenfél kapujának még csak a közelébe se) és parádés lövéssel vette be a kaput. Hibátlan szabadrúgás a kapufát is érintve, amire a kapusnak már nem volt ellenszere. A Zalaegerszeg így az utolsó utáni pillanatban mentette meg a becsületét egy nem különösebben színvonalas döntő végén.
Budafok – Zalaegerszeg 0-2 (0-0)
Helyszín: Puskás Aréna (Budapest) Vezette: Vad II. István
Gólszerző: Németh Dániel (117.), Szalay (122.)
Sárga lap: Beke, Csonka, Németh, Jagodics, ill. Huszti, Szendrei, Szalay
Kiállítás: – ill.–
Budafok: Gundel-Takács – Nándori (Vaszicsku), Jagodics, Fótyik – Kalmár. Csonka, Oláh, Bíró (Fekete) – Beke (Bakti), Kovács (Németh), Horváth (Vasvári). Edző: Mátyus János.
Zalaegerszeg: Demjén – Gergényi (Bedi), Csóka, Kálnoki-Kis, Mocsi – Tajti (Lesjak), Mim (Huszti), Sankovic (Kovács), Szendrei – Ubochioma (Szalay), Ikoba (Németh). Edző: Boér Gábor.
