Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Libertadores-kupa csoportkörének harmadik fordulójában a Fluminense a vártnál simább, 5-1-es győzelmet aratott a River Plate ellen, miután az argentin csapat a második félidő derekánál tíz emberre fogyatkozott. A rióiak bombaformában lévő argentin támadója ezúttal sem fukarkodott a találatokkal, hiszen Germán Cano három góllal vette ki a részét a 2018-as győztes fölényes legyőzéséből. A 35 éves csatár ezzel a 2023-as naptári esztendőben 20 mérkőzés alatt 23 gólt szerzett, ugyanannyit mint Erling Haaland (Manchester City), akinek viszont 23 pályára lépése volt. Cano egyúttal a valaha volt harmadik játékos lett, aki egy Libertadores-kupa-meccsen triplázott a Maracanában, 32 év után az első gól…
🇭🇺⚽🎩 A hat-trick for Germán Cano!@FluminenseFC | #GloriaEterna pic.twitter.com/Szggfr8pcb
— CONMEBOL Libertadores (@TheLibertadores) May 3, 2023
(Borítókép: Photo by Buda Mendes/Getty Images)
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”