Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az “ágyúsok” a kiesés elől menekülő “rókáktól” szerződtetnének játékost, akinek az idény végén lejár a kontraktusa…
(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)
A Football Insider értesülései szerint az Arsenal a Leicester City labdarúgójával, Youri Tielemans-szal erősítene a nyár folyamán. A belga válogatott játékos szerződése az idény végén lejár a “rókákkal”, ennek következtében ingyen érkezhet a Premier League második helyezettjéhez a középpályás.
A Leicester Citynél hiába próbálták győzködni a 25 éves labdarúgót egy éven keresztül, ő nem akart hosszabbítani, mert új kihívásokra vágyik, amelyet úgy fest, hogy az Arsenalnál találhat meg.
Tielemans 2019 januárjában került kölcsönbe a Leicesterhez, majd fél évvel később végleg megvásárolták őt a Monacótól 45 millió euró ellenében. Azóta 191 tétmérkőzésen kapott lehetőséget az angoloknál, amelyeken 28 gólt és 25 gólpasszt jegyzett.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…