Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Libertadores-kupa: több csoportban az utolsó fordulóra marad a döntés – KÖRKÉP

Keddtől csütörtökig rendezték meg a Libertadores-kupa 2023-as kiírásában a csoportkör utolsó előtti, ötödik fordulójának mérkőzéseit…

(Photo by Wagner Meier/Getty Images)

Libertadores-kupa csoportkörének ötödik fordulója után kilenc csapat már biztosan kvalifikálta magát az idei sorozat legjobb 16 együttese közé. A nyolcból eddig három csoportban dőlt el mindkét továbbjutó kiléte, a maradék öt kvartettben a június végén esedékes utolsó forduló dönthet a továbbjutók sorsáról.

A C csoportban a Palmeiras és a Bolívar újabb hazai győzelmet aratott, így 12-12 ponttal mindketten kvalifikálták magukat a legjobb 16 közé. A tavalyit megelőző két kiírásban diadalmaskodó brazil gárda kétgólos hátrányból verte 4-2-re az ecuadori Barcelona SC-t, míg a bolíviaiak a paraguayi Cerro Porteno ellen diadalmaskodtak 2-0-ra. A két vesztes három-három ponttal áll, kettőjük közt már csak az lehet a kérdés, hogy melyikük harcolja ki a Copa Sudamericana-folytatást jelentő harmadik helyet a csoportban.

Az E csoportból az Argentinos Juniors és az Independiente del Valle már biztosan továbbjutott. Az argentinok két ponttal előzik meg a Copa Sudamericana tavalyi győztesét, az utolsó fordulóban egymás ellen játszanak a csoportelsőségért. Az ecuadori gárda az edzőváltás ellenére simán, 3-0-ra verte a Corinthianst, amely az eddigi legnagyobb nevű kieső a sorozatban. Ráadásul a Sao paulóiak nem kaphatnak ki az utolsó fordulóban a Liverpool Montevideótól, hogy legalább a harmadik helyet megszerezzék.

A harmadik csoport, amely eldőlt, a H jelű  négyes. Az Olimpia Asunción 3-0-ra legyőzte a már a forduló előtt továbbjutó Atlético Nacionalt, így a paraguayi gárda is biztosította helyét a legjobb 16 között. A csoport másik meccsén a perui Melgar 5-0-ra kiütötte az argentin másodosztályú Patronatót, így a harmadik helyért folytatott csatározásban ők kerültek lépéselőnybe.

Továbbá az A csoportból biztosan továbbjutott az argentin Racing Club, annak ellenére, hogy 2-1-es vereséget szenvedett a Flamengótól. A címvédő ezzel a győzelemmel sem jutott még tovább, de az utolsó fordulóban még akár az első helyet is megszerezheti a négyesben, ahol úgy tűnik, hogy helyre áll a rend, a chilei Nublense és az ecuadori Aucas pedig legfeljebb a harmadik helyért csatázhat egymással.

A Boca Juniors a chilei Colo-Colo 1-0-s legyőzésével jutott be a legjobb 16 közé, de az argentin csapat több kulcsemberét is elvesztette sérülés miatt. A Xeneize 10 pontos és még nem biztos első, mivel a továbbjutásért küzdő három üldöző közül a legjobban álló Deportivo Pereira hét ponttal bír, melyet a Monagas legyőzött ebben a fordulóban.

A tavalyi döntős Athletico Paranaense a paraguayi Libertad egygólos legyőzésével biztosította helyét a következő körben. A brazil csapat egy ponttal előzi meg a honfitárs Atlético Mineirót, amely ebben a fordulóban idegenben verte a perui Alianza Limát. Hulkék továbbjutása még nem biztos, mivel csak három ponttal előzik meg a paraguayiakat, amelyhez az utolsó fordulóban látogatnak egy igazi ki-ki meccsre.

A B csoportban három csapat küzd a kiadó két továbbjutó helyért. Az Independiente Medellín sorozatbeli harmadik győzelmét aratva állt a csoport élére, mivel a Nacional és az Internacional döntetlenezett egymással. A kolumbiaiak azonban a brazilokat csak egy, és az uruguayiakat is mindössze két ponttal előzik meg, miközben a venezuelai Metropolitanos nullapontos a kvartettben. Bár csak harmadik helyen áll, a legjobb helyzetben mégis talán a Nacional érezheti magát, hiszen ők játszhatnak a zárókörben a csoport pofozógépével.

A D csoport slágermeccsén a River Plate 2-0-ra legyőzte a Fluminensét, így az argentinok visszavágtak a braziloknak a korábbi kiütéses fiaskóért és életben tartották továbbjutási esélyeiket. Az utolsó forduló előtt a rióiak 9 egységgel továbbra is vezetik a csoportot, a River ugyanúgy hétpontos, mint a La Paz-i magaslaton diadalmaskodó perui Sporting Cristal. A két komoly hazai skalp után odahaza először kikapó The Strongest ezzel a vereséggel visszacsúszott az utolsó helyre, és mivel a River otthonában fog már csak játszani, meglehetősen nehéz helyzetbe került.

 

A csoport:

Flamengo (brazil) – Racing Club (argentin) 2-1
Aucas (ecuadori) – Nublense (chilei) 0-0

A csoport aktuális állása

 

B csoport:

Nacional (uruguayi) – Internacional (brazil) 1-1
Metropolitanos (venezuelai) – Independiente Medellín (kolumbiai) 0-1

A csoport aktuális állása

 

C csoport:

Bolívar (bolíviai) – Cerro Porteno (paraguayi) 1-0
Palmeiras (brazil) – Barcelona SC (ecuadori) 4-2

A csoport aktuális állása

 

D csoport:

River Plate (argentin) – Fluminense (brazil) 2-0
The Strongest (bolíiviai) – Sporting Cristal (perui) 1-2

A csoport aktuális állása

 

E csoport:

Argentinos Juniors (argentin) – Liverpool Montevideo (uruguayi) 2-1
Independiente del Valle (ecuadori) – Corinthians (brazil) 3-0

A csoport aktuális állása

 

F csoport:

Boca Juniors (argentin) – Colo-Colo (chilei) 1-0
Monagas (venezuelai) – Deportivo Pereira (kolumbiai) 1-0

A csoport aktuális állása

 

G csoport:

Athletico Paranaense (brazil) – Libertad (paraguayi) 1-0
Alianza Lima (perui) – Atlético Mineiro (brazil) 0-1

A csoport aktuális állása

 

H csoport:

Olimpia Asunción (paraguayi) – Atlético Nacional (kolumbiai) 3-0
Melgar (perui) – Patronato (argentin) 5-0

A csoport aktuális állása

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!