A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Szigetországi sajtóinformációk szerint a Manchester United komolyan fontolóra vette az Everton angol válogatott hálóőrének megszerzését…
(Photo by Alex Livesey/Getty Images)
A talkSPORT információi szerint a Manchester United vezetősége komolyan fontolóra vette, hogy szerződtetni akarja az Everton angol válogatott kapusát Jordan Pickfordot. A hírek szerint a “vörös ördögök” 30 millió font körüli összeget áldoznának a megbízható hálóőrért.
A 29 éves kapus 2017 óta 237 mérkőzésen védte a liverpooli “kékek” ketrecét, melynek évek óta első számú kapusa. Pickford az elmúlt hat idény alatt együttesen csupán 11 bajnokit hagyott ki a PL-ben. Pályafutása korábbi szakaszában a Sunderland alkalmazásában állt, melytől kölcsönben számtalan alacsonyabb osztályú együttesnél megfordult.
Pickford 2017 óta 52 alkalommal védte az angol válogatott kapuját, melynek évek stabil első számú kapusának számít.
Az MU első választása évek óta David de Gea a kapusposzton, akinek lejáró szerződésére egyelőre nem fogadták el az opcióját, így egyelőre bizonytalan a jövője. A hírek szerint ha a spanyol portás a következő idényre marad is, már egyre inkább az utódját keresik.
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…