Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Vasárnap este Izmirben rendezték meg a Török Kupa 2022-2023-as kiírásának döntőjét a Fenerbahce és az Istanbul Basaksehir részvételével…
(Photo by Lokman Ä°lhan/Anadolu Agency via Getty Images)
A Fenerbahce két első félidei találattal 2-0-ra győzött a Török Kupa döntőjében az Istanbul Basaksehir ellen. A Fener semmit nem bízott a véletlenre és már az első percben megszerezte a vezetést, miután a tehetséges Arda Güler önzetlen kiugrásából Michy Batshuayi lépett ki, és a kapust kicselezve értékesítette a ziccert. A Basaksehir nehezen találta a ritmust, a Fener pedig további akciókat vezetett. Az első félóra végéhez közeledve a sárga-kékek újabb gólt szereztek, Willian Arao jobb oldali elfutását követően élesen a kapu elé passzolt, Michy Batshuayi pedig megelőzte Sengezer kapust és csak az üres kapuba kellett bepasszolni a játékszert. Az aktívabban és leginkább hatékonyabban futballozó Fenerbahce az első 45 perc végén kétgólos előny birtokában mehetett szünetre. A fordulás után sem változott a játék képe, ugyanis továbbra is Valenciáék játszottak veszélyesebben és közelebb voltak a harmadik gólhoz, mint az ellenfél a szépítéshez. A játékrész második felében a Basaksehir egyre több támadást vezetett a szépítés reményében, de kevés érdemi lehetőséget tudott kidolgozni, az eredmény pedig már nem változott.
A magyar válogatott hátvédje, Szalai Attila végig játszotta a mérkőzést a győztes csapatban.
A Fenerbahce története során hetedszer, 2013 óta először nyerte meg a Török Kupát, míg a Basaksehir fennállása harmadik kupadöntőjét is elvesztette.
Fenerbahce – Istanbul Basaksehir 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Batshuayi (1., 29.), ill. –
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…